Nagyon sokan voltak kíváncsiak egy érdekes páros érdekes vállalkozására: Márkus Barbarossa János költő és hegedűkészítő mester egyszerre főzött és beszélgetett Mircea Dinescu íróval, politikai élclap-, borászat- és poéntulajdonossal a Kolozsvári Magyar Napokon. Míg a balkáni birkatokány rotyogott, Dinescu a kése helyett a nyelvét köszörülte politikusainkon, a sajátos román kapitalizmuson és a birkává fejlődött bárányon.

A kolozsvári TIFF-ház hátsó udvara pillanatok alatt benépesült a Mircea Dinescu-Márkus Barbarossa János írópáros beszélgetéssel egybekötött gasztronómiai bemutatójára, amely a Játékos irodalom, játékos főzés címet viselte, valójában azonban néha egészen komolyra fordult.

Például mindjárt az elején, amikor előkerült a megfőzendő fogás nyersanyaga: egy jókora méretű birkacomb, amiről Dinescunak máris egy – erdélyiekre vonatkozó – közismert sztereotípia jutott eszébe. Éspedig, hogy Erdélyben nemcsak az emberek, hanem még a juhok is megbízhatóbbak. „Nálunk összevissza párzanak, úgyhogy még ilyenkor is kapható bárányhús. Az erdélyi juhok viszont akkor párzanak, amikor kell, s így augusztusra ez a bárány már birkává nőtt. Hiába na, itt még a juhok is megbízhatóak, akárcsak az emberek” – mondta a sloboziai származású publicista, miközben kíméletlenül apró kockákra vagdosta a báránynak bizony igencsak gigantikus combot.

Dinescu azonban csak a főzésben komoly meg szigorú, a dumája továbbra is fűszeresen humoros. Miután elmesélték, hogyan hozta össze őket a sors (Barbarossa emlékei a román író-költő első verseinek olvasásáig nyúlnak vissza, míg Dinescu úgy emlékszik, hogy Bécsben ismerte meg a rőtszakállú művészt, annak hegedűkészítő műhelyében), Dinescu elsütött néhány gasztronómiai közhelyet: például, hogy a főzéshez képzelőerő meg intelligens ízlelőbimbók szükségeltetnek, meg hogy egészen más az íze az ételnek, ha falusi disznó húsából és falusi zöldségekből készül. Meg hogy ő a Metróból csak a sót és az olajat vásárolja, minden mást őstermelőktől szerez be. Egyszóval azt mondta el, amit a gombamód szaporodó gasztroőrültek naponta elmondanak a világ különböző pontjain.

Társadalomkritikai sziporkái viszont továbbra is utánozhatatlanok és egyediek, és ebből a szempontból valóban nagy élmény volt a péntek délutáni közös kavarás és csavarás. Míg Barbarossa kuktáskodott, fokhagymát pucolt, paprikát vagdosott és kérdezett, Dinescu leszedte a keresztvizet a román politikai elit gasztronómiai kultúrájáról (is). „Nagy szégyen, hogy Iliescu idejében a Cotroceni Palotába látogató tanulóknak felszolgált ebéd húsgombóc-levesből és fasírtból állt” – mondta szigorúan a román publicista. „Végtére ugyanazt adták első és második fogásként, kétféleképpen elkészítve: darált húst gombóccá gyúrva.”

Dinescu úgy véli, megtalálta a romániai vendéglátás középszerűségének okát: „Egy csomó kantin megszűnt 89 után, és minden kantinos vendéglőt nyitott.”

Mint kiderült, a román politikai humor koronázatlan királya a nemzeti gasztrotörténelemben is igen járatos. Elmondta, hogy a románok török hódoltságának eredménye a rengeteg keleti elem a táplálkozási kultúrában – még az is, hogy a nők főzik az ételeket, ami kimondottan török szokás, hisz nyugaton hagyományosan férfiak voltak a szakácsok. Majd a gasztronómia észrevétlen módon folyt át a politikába, amikor Dinescu megsúgta nekünk, hogy az első román nyelvű szakácskönyv az 1850-es években született meg, és szerzője nem volt más, mint az első román miniszterelnök, Mihail Kogălniceanu és író-politikus kortársa, Costache Negruzzi!

Miközben hagymát, fokhagymát, paprikát, birka- és disznóhúst kavart a forró olajban, Dinescu bemutatta közös pátriánk másik közismert sajátosságát is: a poénkodva panaszkodás, sírva nevetés, fanyar mosollyal kerített szókimondás ízkombinációját is. „A csalódott emberek tengeréhez tartozom én is” – jelentette ki rezignáltan a sajátságos romániai kapitalizmus éles nyelvű bírálója. „Elnézem a nyugdíjasokat, akik azért mennek el a nagy bevásárlóközpontokba, mert a buszjárat ingyenes, és néhány órát ingyen eltölthetnek ott a klimatizált levegőben. Úgy mennek oda, mint a múzeumba: bámészkodnak anélkül, hogy bármihez hozzányúlhatnának. Megcsodálják a sonkákat, a déli gyümölcsöket, majd miután csitul a hőség, szépen hazamennek úgy, hogy nem vettek semmit. Javasolnám, hogy társadalmunkra a fogyasztói jelző helyett inkább használják az önmegtartóztatói társadalom kifejezést.”

Dinescu verseit egyébként Barbarossa fordította magyarra, ezek közül néhányat fel is olvastak a közönség nagy derülésére mindkét nyelven. Közben elkészült a tokány, szét is osztották a népes hallgatóság között egy-egy pohár bor kíséretében, ami természetesen Dinescu pincészetéből került a Kolozsvári Magyar Napok közönsége elé.  

Balkáni birkatokány à la Mircea Dinescu & Márkus Barbarossa János: 
Végy jónéhány hagymát, fokhagymát, húsos paprikát és enyhén csípős bolgár paprikát, aprítsd fel, üvegesítsd meg forró olajban, tedd hozzá előbb a birka-, majd a disznóhúst, kavard rendületlenül, s közben beszélj sokat és ízesen. Csavard néhány friss narancs levét a rotyogó húshoz, öntözd meg jócskán a legjobb minőségű boroddal, s végül tégy hozzá apróra vágott sóskát gazdagon. Keverd és kavard, amíg a hús puha lesz és az ízek összeérnek.

A tokány népmesei gyorsasággal elfogyott, az üstöt annak rendje s módja szerint kenyérrel kimártották a derék fesztiválozók. Dinescu tanácsa egyébként a haragos érzületek kezelésére: inkább a hagymát vágd apróra, mint az ellenségedet!