A megkomponált és elkapott pillanat művészete

Női portrék, női életek láthatók azokon a fényképeken, amelyek Marosvásárhelyen a kövesdombi unitárius egyházköség tanácstermében láthatók. A fotós, Kerekes Péter Pál nevezetes és kevésbé nevezetes nőket fényképezett munka, szórakozás, beszélgetés, vagy egy-egy rendezvény alkalmából.

Kinde Annamária, Láng Eszter, Kabós Éva, László Noémi, Szilágyi Kinga, Ady Mariska, Lendvay Éva, Balla Zsófia, Hervay Gizella és mások verssorai olvashatók a fotók alatt – mert ahogy Kerekes Péter Pál mondta, nehéz címet adni az alkotásoknak, ezért úgy gondolták feleségével, Kerekes Ibolyával, hogy egy-egy idézettel gazdagítják a képi anyagot. Mivel mindketten szeretik a verseket és nem telik el nap, hogy ne olvasnának verset, nem esett nehezükre az egyeztetés sem, az, hogy melyik kép alá, milyen idézet kerüljön. „A cím lehetőleg olyan kell legyen, hogy rávezesse a nézőt a lényegre” – magyarázta a fotóművész. Az idézetekkel az volt a cél – tette hozzá Kerekes – hogy „gondolkodásra késztessék a nézőt”, a kép ugyanis mindenkinek ugyanazt mutatja, de nem ugyanazt mondja.

„Így vagy itt - /tiszta kép előttem, tükör./ S ki beléd tekint, arcomra lát./ Így maradsz örök szépnek, vágynak” – olvasható a Szilágyi Kingától vett idézet az alatt a fotó alatt, amely Kilyén Ilkát és Ritziu Ilka-Krisztinát, anya-lánya színművészeket ábrázolja, amint a lány átveszi a mikrofont az édesanyjától. A felvétel a tavalyi augusztus 20-i Kenyér ünnepén készült – mondta a fényképész, aki elárulta azt is, hogy mennyit várt egy ilyen pillanatra, amikor Kilyén Ilka nem a mikrofon mögött áll, nem előadást tart, hanem valami személyeset tesz. A fotót előre megkomponálta, már „csak” a pillanatot kellett „elkapnia”. Ehhez azonban nagy-nagy szerencsére is szüksége volt, mert épp a megfelelő fényviszonyok mellett a megfelelő kamera és objektív volt a kezében.

Kerekes Péter Pál szerint a jó fotó 50 százalékban a szerencsének köszönhető. Ezt pedig előre nem lehet kiszámítani. „A jó fotósnak három szeme kell hogy legyen: a saját szeme, a szíve és a lencse” – vallja az 1957 óta fotózó Kerekes, aki elsősorban természetfotósnak tartja magát, ugyanakkor olyan fotósnak, aki mindent kipróbált, mert „mindent ki kell próbálnia”, rá kell éreznie a témára, arra, hogy arról lehet-e, vagy sem képet alkotni.

Schnedarek Ervint tartja tanítómesterének, de sokat tanult Marx Józseftől és Haragos Zoltántól is – sorolja mestereit Kerekes és idézi a régieket: „fiam, ha valami érdekeset látsz, rajzold, vagy fényképezd azt le”. Így alakult az, hogy természetjárás, túrázás, hegymászás és barlangászás közben, honismereti és néprajzi túrákon kezdetben fekete-fehér fotókat készített, majd kipróbálta a filmezést, a forgatókönyvírást, de még a diaporáma-készítést is. Valamennyi területen díjakat nyert, a legjobbak között tartották és tartják számon, tagja a Fotóművészek Világszövetségének (AFIAP) és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének.

A tanácsteremben 39 színes fotó kapott helyet, a felvételek az utóbbi egy-két évben készültek Marosvásárhelyen, vagy a közeli településeken, Székelyföldön, Csángóföldön, Kalotaszegen, ünnepi rendezvényeken, hétköznapokon, vasárnapokon: ünnepi vagy hétköznapi viseletben ábrázolja a nőket, egyedül vagy közösségben, életképeket, egyszeri pillanatokat kapva lencsevégre.

Kimaradt?