Több mint tíz éve érdekes színfoltja Nagyvárad kulturális életének az Oberon Csőszínház, mely 2002-ben Partium Színpad néven alakult meg. Néhány hivatásos színész és bábszínész is része a csapatnak, mellettük az érdeklődő fiatalok is kipróbálhatják magukat, közönség elé állhatnak a társulat darabjaiban, versműsoraiban. A csapat múltjáról, jelenéről és jövőjéről Csatlós Lóránt színművésszel, a társulat vezetőjével beszélgettünk.

Összefoglalnád néhány szóban az Oberon Csőszínház történetét a kezdettől, a Partium Színpadtól?

Az Oberon Csőszínház hét éve, 2007-ben alakult meg, addig Partium Színpadként működtünk. Többek között azért is kellett tovább lépni, mert túlságosan elcsépelődött ez a Partium név. Itt, Váradon már minden második intézmény ezt viselte, elsősorban az egyetem, a rádió, a könyvkiadó, a felnőttképző, a nyugdíjasklub, így az asszociációk kicsit mindig félresikerültek, mert tulajdonképpen senkihez nem tartozott, meg aztán nem is jellemzett minket ez a név különösebben. Léptem egy merészet, és nevet váltottunk, ez egybeesett a jogi bejegyzés dátumával, az egyesületet már Oberon néven jegyeztük be, és az első előadásunk, a Botrány Hellbergben már komoly pályázati pénzekből létrejött és Oberon Csőszínház néven futó előadás volt. Amikor az Oberont bejegyeztük, akkor sokkal bőkezűbbek voltak az önkormányzatok, mint most, és rengeteg felszerelést tudtunk megvásárolni a csapat számára, amiről addig csak álmodtunk. Viszont a felismerés, hogy a pénz nem boldogít, jött is azonnal. Ugyanis akkor éppen szétszéledőfélben volt a csapat. Van egy komoly mag, de igazából alkalmi tagjai vannak a csapatnak előadásokra, olyan, mintha külsősöket szerződtetnénk. Ha egy évig stabilan jár valaki, az már hűségesnek számít, és ha már egy előadásban részt tud venni úgy, hogy egyik évadról még át is tudjuk vinni az előadást a másik évadra, az már nagyon komoly teljesítmény...de nem panaszkodom, ez egy egyszerű helyzetjelentés. Az adott körülmények között még nagyon is szép számmal össze tud gyűlni a fiatalság, és nagyon tehetségesek.

Ezek szerint sokan megfordultak itt az évek során…

Ami fantasztikus, hogy rengeteg ügyes ember fordult meg az Oberonban, az elmúlt négy-öt évben legalább két társulatra való nagyon tehetséges fiatal. Az elmúlt években azért egészen jó kis előadásokat hoztunk létre, bár arra,  hogy ezt logisztikailag hogy tudtuk lebonyolítani, arra inkább nem térnék ki. Egészen komoly technikai felszereléssel bírunk, és ez sokszor lassítja a beépítést. Épp Tibi, a srác, aki „a gombokat nyomogatja” nálunk, mondta, hogy régebben A kis hercegre meg a Vágy villamosára betettünk két reflektort meg két hangszórót, s kész volt. Most felszerelünk hat reflektort, öt hangszórót, építjük a díszleltet, tehát az energiáink olyan csatornákon vezetődnek le, amelyek nem a művészetről szólnak. Nyilván az lenne a jó, ha találnánk egy olyan termet, ahol felszereljük az összes lámpát, és ott rendszeresen tudunk előadásokat tartani, ezért folynak most a tárgyalások. Ha minden jól megy, akkor jövőtől, ha nem is kizárólag saját termünk lesz, de valakikkel sikerül olyan kollaborálást létrehozni, hogy rendszeresen ugyanabban a teremben egy stabilan felszerelt technikai háttérrel tudunk dolgozni.

Most nagyon sokan irigyelhetnek benneteket azért a mondatodért, hogy pénzetek van. Ezt hogyan teremtitek elő, pályázatokkal, mecénásokkal?

Az relatív, hogy „pénzünk van”. Úgy is mondhatnám, hogy az Oberon igényeit kielégítő az anyagi helyzetünk. Szponzorok után nem rohangálunk, mert az nem fél bele az időnkbe. A pályázatokkal teszünk még egy kört, s az első három-négy évben hajtottam nagyon, amikor az önkormányzatok sokkal bőkezűbbek voltak. A válsággal egy időben az önkormányzatok vagy kevésbé voltak bőkezűek, vagy el is zárták a csapokat, sőt az elmúlt három évben a váradi polgármesteri hivatal – mondjuk ki – nem ad pénzt. Legalábbis Oberonos projektre nem. Innentől fogva, mivel az egy elég bonyolult pályázati rendszer, úgy döntöttem, hogy amíg valami fejlődést, valami biztosat nem látok ott, addig abba nem fektetek energiát, hogy szemétbe dobott pályázatokat írjak. Vannak viszont stabil és barátságos rendszerben működő alapítványok, ahol a kisebb pénzekért aránylag könnyen és rendszeresen tudunk pályázni.

Például?

A legstabilabb ilyen pénzforrásunk a Communitas. Egyszerűek a pályázati feltételek is, és az elszámolás barátságos, rugalmas abból a szempontból, hogy ha tévedtem, akkor ők jóindulattal állnak hozzá, és nem fognak vasmarokkal lecsapni ránk. Ez nagyon fontos egy olyan embernek, aki nem könyvel, aki nem a számok világában él, hanem bizony-bizony néha elköveti azt a hibát, hogy a számlát nem helyesen vezeti be a táblázatba. A másik lehetőség az adó két százalékának a begyűjtése. Ha jól lobbizunk, akkor a könyvelőt ki tudjuk fizetni abból a pénzből. Ez megint egy abszurdum, mert ha tegyük fel, nem lenne pénzforrás, könyvelőt akkor is kéne fizetni... Mindig van annyi pénz, amennyi kell a programok létrehozására, és ezt büszkén mondom, még soha nem volt olyan, hogy valamit ki ne hozzunk. Nyilván, mi minimális költségvetésű programokat csinálunk, de beférünk abba a keretbe, amit én el szoktam képzelni.

Mi következik most: nyári szünet vagy háttérmunka?

A nyári szünet igazából már akkor elkezdődött, amikor szóltak, hogy ki kell a üríteni a termet, amit eddig használtunk, a Sonnenfeld-palotát fel fogják újítani. Ez nekünk annyiból fájdalmas, hogy eddig a tulajdonos jóvoltából a ki nem használt termekben foglalkoztattuk az ifjúságot, és most, hogy ezek a romos állapotú apartmanok fel lesznek újítva, nyilvánvaló, hogy oda már nem fogunk visszakerülni. Amióta ezt tudom, igazából lezártam az évadot. De ha most nincs is termünk, nincs épületünk, ősztől már biztos, hogy lesz. Több lehetőség is van. Nem áll le a tevékenység, meg vagyok győződve arról, hogy sokkal jobb körülmények lesznek ezután, mint amik eddig voltak, és azért szurkolok, hogy legyen időnk foglalkozni és legyen, akikkel foglalkozzunk.

Valaha összeszámoltátok, hogy hány Partium Színpados, majd Oberonos ment színire?

Nem számoltam össze, ugyanis nagyon sokan vannak olyanok, akik elvégezték a színit, és nem lettek színészek, vannak páran, akik elkezdték a színit, de nem fejezték be, és nagyon sokan vannak, akik színészként dolgoznak erre-arra. Hálistennek egyre több munka van a színházban, így örülök, ha évente egy vagy két előadást össze tudunk hozni. Az improvizációs tréningek heti két alkalommal zajlanak, ráadásul úgy, hogy mindig profi szinten, mindig szakképzett emberekre bízzuk ezeknek a lebonyolítását, tehát a rengeteg munka mellett is sikerült ezeket a dolgokat intéznünk. És ez nagyon nagy dolog.