Kevesebb előadás, több néző volt ebben az évadban Vásárhelyen

Sikeres évadot zárt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – számolt be a színházértékelő beszélgetésen Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila művészeti igazgató a Bolyai-klubban kedd este.

A színház az a művészeti műfaj, ahol az alkotók nem tudnak egymástól függetlenül létrehozni valamit, ahol a csapatmunka elengedhetetlen. Ugyanakkor nem csak a csapaton belüli együttműködés, de a közönséggel való párbeszéd is elengedhetetlen – fogalmazott bevezetőjében Gáspárik Attila. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója arra is kitért, hogy a történészek még nem dolgozták fel a Székely Színház történetét, az összehasonlítás, hogy melyik színház volt jobb, még nem egészen helytálló. Mert természetes, hogy az idősek úgy emlékeznek, hogy az volt az igazán jó színház, az egykori Székely Színház, de nem biztos, hogy ha egy előadásnak százezer nézője van, akkor az valóban jó is.

Gáspárik elmondta azt is, hogy a tavalyi, hasonló beszélgetés konklúziója az volt, hogy stabilizálni kell az addig elért eredményeket. Az idei, nemrég lezárult évadban sikerült nem csak a korábbi eredményeket megtartani, de újabb sikereket is elérni. Volt olyan előadás, amelyre már egy hónappal korábban elfogytak a jegyek. A teremkihasználtság 85 százalékos volt, új szerzők művei, új rendezők, újabb fesztiválmeghívók és díjak jellemezték dióhéjban a színházi évadot. Kevesebb bemutatóval több nézőt sikerült bevinni az előadásokra.

Parászka Boróka, aki a két igazgatót faggatta, Gáspárik Attila pozitív beszámolója után azt kérdezte a művészeti vezetőtől, hogy mi az, amivel nem elégedett. Keresztes Attila úgy látja, hogy a „színházcsinálás világában” bizonytalanság van, igazán nem tudják, hogy milyen színházat kell csinálni. Ezért azt mondják, hogy élő, mai színházat, amibe beleszorítható sok minden. „Az idén nincs olyan előadásunk, amitől sülne a képünkről a bőr” – fogalmazott Keresztes Vagyis: ha világhírű nem is, de színvonalas, korszerű színháza van a városnak. Ugyanis a marosvásárhelyi színház magyar és román nyelvterületen működik, némi lengyel kapcsolatokkal, de még nem mondható el, hogy Brazíliában például arról beszélnének, hogy milyen korszerű a vásárhelyi társulat.

A beszélgetésen színészek, újságírók, a színház és a Művészeti Egyetem munkatársai vettek részt, valamint Markó Béla költő, aki nézőként szólt hozzá, megosztva a véleményét, miszerint nem elégséges évente egy ilyen beszélgetés, minden előadást követően le kellene ülni a nézőkkel és meghallgatni a „külső” véleményeket is. Hiányzik a színikritika, az igazi bírálat, amikor a kritikus azt is leírja, ami nem tetszett neki.

Nincs olyan előadás, amelyen nem lehetne javítani – hangzott el a továbbiakban, ahogy arról is szó esett, hogy milyen módon lehetne megszólítani a lakosságot, hiszen a közönség zöme idős ember. Még mindig létezik olyan egyetem Marosvásárhelyen, amelynek magyar hallgatói kevésbé, vagy egyáltalán nem járnak színházba.

Kimaradt?