Cseréptavasz: bemutatták Varga László Edgár első verseskötetét

Varga László Edgár első verseskötetét mutatták be Kolozsváron, az Ünnepi Könyvhét zárónapján. Az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötet öt versciklust tartalmaz, ezekből olvasott fel a szerző a Bulgakov Irodalmi Kávéházban, ahol a versírás mikéntjéről és hogyanjáról Selyem Zsuzsa faggatta.

A költő polgári foglalkozása szerint szerkesztő a Krónika napilapnál, és a kérdező többek közt arra volt kíváncsi, mennyiben hasonlít az újság- meg a versírás? Mint kiderült: semennyire. A napilapos tempó nagyon pörgős, folyton szorít az idő, míg egy-egy verssort hónapokig, sőt, néha évekig őrizgetek, amíg megtalálom a helyét egy versben – mondta Varga László Edgár.   

A kötetben gyakoriak az utalások azokra a szerzőkre, akiket a fiatal költő mestereinek tekint: Király László, Parti Nagy Lajos, József Attila, Kovács András Ferenc, Babits Mihály, Petőfi, Vörösmarty – idézetek vagy ajánlások révén – mind „benne van” a Cseréptavaszban. A szerző vitába szállt Selyem Zsuzsával, aki azt állította, hogy a felsorolt mesterek első kötetének idején még fontosnak tartották a költészetet, ez a ma emberére már nem jellemző. „Szerintem ma inkább az olvasóhoz való eljutás mikéntjén van a tét: elektronikus könyv vagy nyomtatott? Több nyilvános felolvasás vagy teljes visszavonulás? Hogyan lehet aktuálisan eljutni az olvasóhoz? – ezen gondolkodnak manapság. De a költészet szerepe nem változott soha. Babitsék idején sem olvastak olyan sokan verset, talán csak annyi a különbség, hogy az ő idejükben az olvasók több visszajelzést adtak” – vélekedett VLE.

„Azért írok verseket, mert szükségem van a meditációs időre” – mondta a szerző. „És valószínű, hogy aki olvassa őket, az is ezért olvassa: hogy egy kicsit kivonuljon abból, ami aznap történt, hogy ne a villanyszámlára gondoljon meg ne arra, hogy most mosogassak-e vagy reggel. Hanem elgondolkodjon, visszatekintsen a saját életére.”

Az embernek ki kell taposnia a saját maga elfogadásához vagy jobbá tételéhez vezető utat, vélekedett korát meghazudtoló bölcsességgel a 28 éves költő, aki szerint ebben a folyamatban nagyon sokat segít a költészet. „Azt hiszem, hogy én magam is sokat fejlődtem azzal, hogy írni kezdtem: nemcsak formailag, hanem a személyiségem is.”

A kötet záróciklusát a magyar származású világhírű fotós, a 101 éve született Robert Capa ihlette. „Ha nem elég jó a képed, nem mentél elég közel" – e sokat idézett elve szerint élt és dolgozott a háborús tudósító Capa, nem csoda hát, hogy alig 40 évesen aknára lépett. „Munkám során többször írtam Capa-kiállításokról, és egyszer csak bekattant, hogy végre egy ember, aki stílszerűen halt meg” – idézte fel VLE a Capa-versek születésének kezdetét. „Volt egy teátrális mozzanat az életében: konkrétan a halála.” A fotós különben is teátrálisan és harsányan élt, híres embereket, csodált színésznőket fotózott, és könyvében vidáman meséli el a legnagyobb szörnyűségeket is, amik történtek vele. A költő viszont arra törekedett, hogy azokat a dolgokat „mondassa ki” versei hősével, amiket a valós Capa elhallgatott: a tépelődéseket és a magányt, ami életmódjával járt.

robert capa londoni nőjére gondol
három napja lőnek masinám kattog
a pusztulás precízen dokumentált
sikerem vagy halálom ad ma mattot?
ma minden rezdülésem determinált
akna robban – mintha villanna térded
piros hajú nőm úgy vágyom utánad
s hiába úsznám át a tengert érted
ha közben tekenőbe fojt a bánat
szegény jó capa – mondogatom olykor
míg le-lemaradok a hadi bolytól
hogy lefotózzak egy épen maradt fát
a mozdulat hogy át- vagy visszalépjek:
itt csak a halál londonban az élet
de a vaku fénye folyton visszaránt

 

Kimaradt?