Marosvásárhelyi múzeumokban is éjszakáztunk (GALÉRIA)

Soha ennyien nem látogatták végig a marosvásárhelyi múzeumokat, kiállítótermeket, mint szombat este a Múzeumok éjszakáján – mondta a maszol.ro-nak Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója. A Városháza tornya, a Szépművészeti múzeum, a színházi jelmezbeöltözés igazi attrakciót jelentettek.

A gyerekeknek szervezett foglalkozások már a nap folyamán elkezdődtek a múzeum különböző részlegein, majd este hét, illetve nyolc órakor vette kezdetét az igazi múzeumjárás, amikor a főtéren koncertek sorozata kezdődött, a Teleki Téka udvarán a Művészeti Líceum diákjai zenéltek, a színház előcsarnokában pedig jelmezeket próbálhattak az érdeklődők miközben plakát-kiállítás, irodalmi kávéház, fotókiállítás, vetítés is rendelkezésükre állt.

A Városháza tornyába is több ezren látogattak fel, kiállva a nagy sort a bejárat előtt. A római kori piac a Kultúrpalota kistermében nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is vonzónak bizonyult interaktív foglalkozásaival. Vetélkedőn lehetett a fűszernövények, illóanyagok felismerésével oklevelet nyerni, de eredeti római recept szerint készült arc- és kézkrémet is ki lehetett próbálni, kétezer éves szépészeti tanácsokat hallgatni, korabeli sminkelési technikákat elsajátítani.

A Tükörteremben, a Bernády György dolgozószobájában azok is megfordultak és megcsodálták a látnivalókat, akik eddig nem jártak ott, ahogy a harmadik emeleti Művészeti múzeum magyar, illetve román festészeti gyűjteményét is megtekintették. A képtárban egy-egy festmény előtt puzzle várta az ügyesebbeket, volt, aki nekiveselkedett, majd abbahagyta, de volt, aki sikerrel végzett a több száz kirakóssal.

A vármúzeumban a Gyámolító gyógyír - kúráló pirula, a Művészet és mesterség a dák királyság korában és a Beszélő csontok című kiállítások vonzották a látogatókat, a Teleki Tékában az Ars Culinaria tárlat mellett az alapkiállítást és a Bolyai-múzeumot lehetett megtekinteni, míg az udvaron kávézó működött és zene szólt, a Maros Művészegyüttes székházában pedig népi ruhakiállításon láthattak ízelítőt az erdélyi népi viseletek sokszínűségéből, de a plébániatemplom egyházi múzeuma is nyitva állt az érdeklődők számára.

A Bernády Házban a Barabás Miklós Céh kiállítása és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tárlata volt látogatható éjjel kettőig, ahogy a közigazgatási palota, vagyis az egykori Városháza is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. A Néprajzi és Népművészeti Múzeumban a Maros megyei vásárok és falvak világa című tárlat mellett fotókiállítás és foglalkozások vártak a vásárhelyiekre. A Természettudományi Múzeumban, a délutáni órákban műhelyek működtek a gyerekek számára, zárásig pedig természeti és régészeti kiállítás volt látható.

Szombat éjjel megelevenedett Marosvásárhely központja, családosok, kisgyerekekkel, fiatalok és idősek járták kezükben a kis Múzeumok éjszakája kétnyelvű műsorkalauzzal az utcákat, fényképeztek, rá-rá csodálkoztak egy-egy kiállított tárgyra, érdekességre, azok is elindultak kultúrát fogyasztani, akik különben nem szoktak. Akit meg amúgy is érdekel, annak is élményt jelentett e tömény kultúra.

„Rómában jártunk csak ennyit, egy nap alatt végignéztünk több múzeumot. Most egy kicsit úgy érzem magam, mintha valamelyik külföldi utamon lennék éppen” – mondta a maszol.ro-nak Magyarosi Erika, hozzátéve, hogy többnyire ismeri e helyeket, de most egy este alatt mindezt végiglátogatni, különleges élményt jelent számára.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?