Pulitzer-díjat kapott a The Washington Post és a The Guardian

Az amerikai The Washington Post és a brit The Guardian című napilap kapta meg hétfőn a közszolgálatiságért járó Pulitzer-díjat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatának leleplezéséért.

A két lap a Hongkongba, majd Moszkvába szökött, korábban az NSA-nek dolgozó amerikai informatikus, Edward Snowden által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján kezdett el vizsgálódni, és arra a megállapításra jutott, hogy az amerikai kormányzat éveken át amerikaiak millióinak telefonhívásaira és e-maljeire vonatkozó adatokat gyűjtött.

A díjat odaítélő bizottság szerint a The Guardian vitát robbantott ki az amerikai kormány és a nagyközönség közötti viszonyról a biztonság és a magánélet sérthetetlenségének kérdésében, a The Washington Post tudósításai pedig annak a jobb megértésében segítették az olvasót, hogy a leleplezések hogyan illeszkedtek a nemzetbiztonság szélesebb keretrendszerébe.

Az amerikai újságírás legrangosabb díjának számító Pulitzert a rendkívüli híradás kategóriában a The Boston Globe kapta meg, a tavalyi bostoni maratonon elkövetett terrorcselekményről szóló beszámolóiért.

A nemzetközi tudósításokért járó elismerést idén Jason Szep és Andrew Marshall, a Reuters hírügynökség munkatársai vehették át a mianmari muszlim kisebbség üldöztetéséről készült jelentéseikért.

A Columbia Egyetem által odaítélt díjat, amelyet alapítójáról, a Makón született Pulitzer Józsefről neveztek el, az újságírás 14 kategóriájában osztják ki.

A magyar származású, amerikai sajtómágnás Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer emlékére Budapesten is osztanak minden évben díjakat magyar, kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságíróknak. A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fabry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselői számára – Joseph Pulitzer családjának kizárólagos engedélyével.

 Idén március végén volt a díjkiosztás, a következők részesültek elismerésben: az M1-en futó On The Spot alkotói - Cseke Eszter és S. Takács András - televíziós riporteri, szerkesztői, műsorvezetői tevékenységükért;

Az idei életműdíjas Érdi Sándor lett, aki 1976 és 1999 között volt a Magyar Televízió munkatársa, egyebek között művészeti igazgatója;

 Az írott sajtóban végzett újságírói munkásságáért Joseph Pulitzer-emlékdíjban részesült Rényi Pál Dániel, a Magyar Narancs újságírója.

Kimaradt?