"Nem látok nagy különbséget az én nemzedékem és az utánam következő generációk között. Viszont azt hiányosságnak tartom, hogy kevesebb színjátszó csoport létezik"  – mondta a maszol.ro-nak adott interjúban Bányai Kelemen Barna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat színművésze, aki a napokban vehette át Budapesten az idei Kaszás Attila-díjat.

Hat éve játszik, de – saját nyilatkozata szerint – csak a Bányavirág óta érzi úgy, hogy jól döntött, amikor a színészi pályát választotta.

Azelőtt is nagyon szép szerepeim voltak, tehát nem panaszkodásnak éreztem azt a nyilatkozatot, hanem valami olyanfajta beérést láttam abban, hogy hat év munkájának megszületett az eredménye abban a pillanatban, amikor az első díjat ezzel a szereppel átvehettem, de előtte sem éreztem csalódást.

Hogyan élte meg a hatalmas sikert?

A díjak után mindig egy kicsit kifáradtnak éreztem magam, és a korábbi alkalmak segítettek ezt felfogni, elfogadni, ez a díj nem ért annyira euforikusan, nem tört rám egy olyan állapot, amiben azt mondjam, hogy úristen, de jó, hogy ezt átvehetem, hanem még egy kicsit mintha a szervezetem érezte volna, hogy ezt adagolni kell, szépen hozzászoktam a gondolathoz.

Vendégszereplések után nyilván odamennek a nézők, úgymond „rajongók”, ők mit mondanak?

El kell mondanom, hogy a vendégjátékaink kapcsán általában a Bányavirágot jegyezték meg a nézők, mi sem jártunk olyan sokszor Magyarországon, hogy ott ismert színésszé váljak, tehát ez is a Bányavirágnak tudható be egy kicsit. Nagyon jól érzés, ha az ember nemcsak abban a kis fészkében elismert vagy ismert egyáltalán, amely Vásárhelyt és környékét jelenti, hanem amikor kimegy turnézni vagy vendégszerepelni, akkor is odajönnek az emberek, és ott is ismernek. A Kaszás Attila-díj átadásakor sokan eljöttek, tapsoltak, nem ismertem, hogy kik voltak, de mondták, hogy „üdvözletünk és gratulálunk, Erdélyből vagyunk mi is”.

És itthon? Hiszen sokan szavaztak most a Kaszás Attila-díj kapcsán.

Nem tudom, ezek szerint sokan ismernek, de megmondom őszintén, hogy nem vagyok gyakori járókelő az utcán, általában kisautóval közlekedek, a színház és az otthonom között, tehát még nem volt alkalmam találkozni az emberekkel. Igaz, hogy nem is telt el olyan sok idő azóta, hogy visszajöttem Budapestről. A szomszédok felhívtak telefonon, elmondták, hogy gratulálnak és mellettem szavaztak, tehát mindenkinek van egy jó szava hozzám.

Értik a magyarországi nézők a székely realitásról, az erdélyi pesszimizmusról szóló darabot?

Azt hiszem, hogy ilyenfajta problematikával mindenhol találkozhatunk, ezzel a sorstalansággal, kilátástalansággal. A kontinensünk bármelyik részén vannak ilyen lecsúszott és elkeseredett emberek, mint a Bányavirág szereplői. Úgyhogy szerintem egy kicsit egzotikum is ez a székely vonatkozás, egzotikumként kezelik a székely sorsot.

Hogyan látja a mostani színis hallgatók nemzedékét?

Nem látok nagy különbséget az én nemzedékem és az utánam következő generációk között. Viszont azt hiányosságnak tartom, hogy kevesebb színjátszó csoport létezik. Az szép dolog, hiszen el kell mondanom azt is, hogy én is színjátszóként kezdtem, tehát színház iránti érdeklődésemet onnan örököltem, és azért is olyan fontosak ezek a körök, mert felkeltik a színház iránti vonzódást... és nem csak, hanem gondolok a drámapedagógiára is, ami olyan fajta integrációs szisztéma lehetne, amibből nem csak színészeket lehetne képezni, hanem a társadalomba való integrációt segítené.

Eddigi díjai: Bányai Kelemen Barna 2011-ben Gyergyószentmiklóson tartott Nemzetiségi Színházi Kollokviumon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón pedig a darab másik főszerepét alakító Viola Gáborral megosztva ítélte oda neki a MASZK Országos Színészegyesület a legjobb férfialakításért járó díjat. Az elmúlt évad végén kapta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kovács György-díját is, amellyel eddigi kiemelkedő színészi munkáját és a szakmához való hozzáállását ismerték el.

Nem nem fordult meg a fejében, hogy gyerekekkel foglalkozzon?

De igen, felmerült, és érdekel is nagyon. Tanár is voltam fél évet, de most már késő, nagyon nehéz volna egyeztetni, de a továbbiakban majd biztos érdekelne egy ilyen foglalatosság.

A Bányavirágban Viola Gáborral tökéletes párost alkotnak. Lesz ennek a közös munkának folytatása?

Arról volt szó Sebestyén Aba szándéka szerint, hogy a Bányavakság és a Bányavirág után majd a Bányavizet is színpadra viszi, és meg is volt a szereposztás, ugyanazok a színészek játszották volna, mint a korábbi két darabot. Aztán Gábor elfoglaltságai miatt nem jöhetett ez létre. Hogy a jövő mit hoz, nem tudom... Viola Gábor hiánya miatt egy kicsit borult a szereposztás, de belépett a darabba Szakács Laci, akiben újabb nagyszerű partnerre és kollegára találtunk.

Mi a kedvenc szerepe? Mi a szerepálma?

Azt hiszem most, hogy ennyit beszéltünk a Bányavirágról, talán az, úgy tudtam találkozni ezzel a szereppel, hogy az több réteget is érintett. Még egy ilyen szerepálmom van, amit szívesen eljátszanék, ami már voltam, a Mizantróp, még egyszer 50 évesen eljátszanám újból.

Honnan származik ez a hármas név?

Ez nagyon szép történet. Az egyetemnek van egy olyan belső szabályzata, hogy első évesen és a vezetőség beleegyezése nélkül nem szabad szerepet vállalni. Na és Kelemen Barna kolléga, aki a Hahotánál játszik, állandóan szerepelt az újságban, hogy itt turnéznak, ott turnéznak, és egyszer Béres András hívatott, és mondta, hogy baj van. Én nem tudtam, hogy miről van szó, közben Farkas Ibolya elmondta, hogy nem egészen rólam van szó, de úgy volt, hogy kicsapnak az egyetemről, legalábbis megijesztettek. Na és utána édesanyámnak a lánykori nevét vettem fel, hogy legyen ez a megkülönböztetés. Megtartottam, elindítottam a hivatalos papírokat is, de még nem ért véget a hivatalosítás.