A Bernády Ház látta vendégül és Nagy Attila költő beszélgetett szerda este a József Attila-díjas Fekete Vince költővel, a Székelyföld főszerkesztőjével.

Az 1993-2004 között a Helikon melléklapjaként megjelenő Serény múmiával kezdődött a beszélgetés, Nagy Attila annak létrejöttéről, a 90-es évek elején induló generációról, az irodalmi életről faggatta Fekete Vincét. A rendszerváltást követően Vida Gábor, Lakatos Mihály, Sántha Attila évfolyamtársaival a Bretter György irodalmi körben olvasták fel írásaikat, beszélgettek ezekről, közben pedig megszületett az ötlet, hogy a Helikonban kellene közölni azokat. Úgy döntöttek, hogy együtt jelentkeznek, mert úgy talán nagyobb esélyük van, mintha egyenként, külön-külön kopognának be a főszerkesztőhöz. „Sántha Attila volt a legmerészebb”, aki összegyűjtötte az anyagokat. A szépirodalmi laptól nem küldték el, homályos ígéretekkel sem hitegették, hanem behívták, hogy van lehetőség, csinálják meg, amit elképzeltek – idézte azokat az időket Fekete Vince. A „faltörő kos” Sántha Attila és kicsit később Orbán János Dénes volt, tíz évig működött a Serény múmia, ahol rendszeresen közölt például Kelemen Hunor, Jánk Károly és sokan mások.

Arra a kérdésre, hogy milyen volt a hangulat a helikoni években, a szerkesztőségben dolgozók nevét sorolta Fekete: Szilágyi Istvánt, Mózes Attilát, Király Lászlót, K. Jakab Antalt, Zsigmond Istvánt említette, akikkel együtt dolgozott, és akiktől sokat tanult, elsősorban a szerkesztés ábécéjét, szakmáját, ma is szeretettel és hálával gondolva rájuk.

A beszélgetés további témája volt a „rendes vers” és a „nem rendes vers”, amelyekből ízelítőként fel is olvasott a szerző néhányat. A provincializmusról és kozmikusságról, hazáról és hazátlanságról, kisebbségi létről, családi traumáról, annak „kiírásáról”, de mulatságos dolgokról, gyermekvers-írásról is szó volt a szerzői esten.