Nyolcvanéves kor felett már ritkán kérdezik az embert a szexről, akkor sem, ha a múltról van szó, de pláne nem, ha a jelenről. Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmje viszont mást sem tesz, csak erről kérdez - és a nénik és bácsik olyan nyíltsággal válaszolnak, hogy csak a kamera nem pirul bele. A filmet február 13-tól adja az HBO. Az Origón pedig olvasmányos ismertető jelent meg róla.

Amíg az ember bírja energiával, érdemes kihozni mindent a szexből, mert „idővel a kútból elfogy a víz, és összeszárad a gém is, és akkor már késő bepótolni, ami addig kimaradt” - ez az egyik tanulsága Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmjének. És ha a film szereplői mondják, nekik el is lehet hinni: nyolcvan-kilencven éves, egy erdélyi magyar faluban élő férfiakról és nőkről van szó. Ők beszélnek a szexen, a birkanyíráskor a bokorban vagy a rettegett nászágyon folytatott „hengergőzésen" keresztül sok mindenről, de leginkább a szerelemről.

Mert Sós Ágnes a Szerelempatakkal egy itt-ott már kikezdett, de azért magát még mindig erősen tartó tabut próbál ledönteni azzal, hogy kimondja: az idős emberek is élnek nemi életet. Vagy legalábbis valaha éltek. Vagy nagyon szeretnének élni, merthogy, amint az egyik öregúr elpanaszolja, az Isten a tehetetlenséggel nem veszi el a kívánságot is. Persze van, aki csak elméletben gondol rá, mert - mint az egyik özvegyasszony rámutat - „gondolom, már úgy benőtt, hogy elölrűl kell kezdjem".

Persze többről van szó tabudöntögetésnél, mert ahogy a szereplők egészen hihetetlenül kitárulkozva vallanak a kamerának szexuális életük jelenéről, de még inkább a múltjáról, úgy áll össze egy egészen különleges kép az erdélyi falvak jó hatvan évvel ezelőtti férfi-nő viszonyairól. És bár meglepő, de ez az eddig tökéletesen ismeretlen világ olyan, mint egy francia film a hatvannyolcas ifjúság szexuális forradalmáról – csak kicsiben.

Olyan nőkről szól ez a különösen izgalmas korkép, akik számára az volt a szabály, hogy ha a férj úgy akarja, még a kenyérsütést is abba kell hagyni, kezet mosni, és megadni, ami jár a férfinak, hiszen „dagasztani utána is lehet". Nőkről, akiknek elmondták, hogy a nászéjszakán, „mikor a leányt megkezdik, az olyan, mintha nyúznák" - hát ki is ugrottak az ágyból, amikor férj ölelte volna őket.

Akik hatvanvalahány éves kori megözvegyülésükig azt sem tudták, mit jelent az élvezni szó, de aztán a kádban, mosakodás közben véletlenül rájöttek - de akkor már minek, mert „kéne egy szeretett valakicsoda", de már nincs. És nőkről, akik csak nem akartak belenyugodni ebbe, és kifaggatták a falu tapasztalt asszonyát a témáról: ő elmondta, egy kis disznózsírral az ujjon meg a pecken még férfi nélkül is „akkorát lehet élvezni, mint a hájder ménykű". (Igaz, az egyik néni szerint ez férfi nélkül, „szárazon annyit se ér, mint a ganyérakás".)

https://www.youtube.com/watch?v=fBJyYlNGFvg&feature=player_embedded

Hiszen akármilyen érzékenyen is mutatja be a rendező a falu férfijait - mint Feri bácsit, aki mindig is a simogatás, összebújás híve volt, és aki nem is érti, milyen dolog, hogy ma a nő van felül, és „löki, mint vak a hajnalt" -, a Szerelempatak a női sorstörténetektől igazán erős. A dokumentumfilm valóságosságának és a szereplők ilyen őszinte megnyílásának ugyanis olyan ereje van, ami más műfajban alig érhető el.

A hetvenperces film legmegkapóbb része, amikor a falu egykori legszebb lánya büszkeséggel és beképzeltsége miatti önkritikával emlékszik vissza arra, hogyan engedte meg jó néhány férfinak, hogy hazakísérjék. „Hogy nekem milyen mellem volt, ó… Úgy hívtak, hogy a högyös csöcsű lány" - mondja, aztán a frivol visszarévedésben elér a tánctanáráig, akinek szintén megengedte, hogy hazakísérje, „és aztán kísért ötven évig".

A férfiak emlékei - a kielégíthetetlen, de hűséges, vagy a férjét valójában sosem szerető, hűtlen nőről - szépen árnyalják a történetet. Ahogyan viszont a falu lakói a maguk tájszavaival, nyelvjárásban beszámolnak arról, miként jöttek rá - ki még idejében, ki már későn -, mi mindent adhat a szex, a gyengédség vagy a sosem ismert előjáték, kiderül, mégsem az a Szerelempatak fő tanulsága, hogy a szépkorúak is szeretkeznek. Hanem az a közhelyesnek hatható, de itt mégis tucatnyi személyes példával bizonyított igazság, amit az egyik asszony mond ki: „Ennél szebb és jobb dolgot az életben nem tudok, mint az, hogy szerelmesnek lenni".