banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Pénteken nyílik az I. Partiumi Nemzetközi Könyvvásár Nagyváradon

Gyermekeknek szóló könyvekkel és programokkal, illetve történelmi témájú kiadványokkal jelentkezik péntektől vasárnapig Nagyváradon az idén első alkalommal megrendezett Partiumi Nemzetközi Könyvvásár.

A háromnapos rendezvény elsődleges célja a gyermekek körében az olvasás népszerűsítése és a magyar kultúra kincseinek megismertetése - mondta el Szakács Árpád főszervező az MTI-nek. A szervezők az "Olvass, ne csak tévézz!" jelmondat köré építik a könyvvásárt - közölte, megjegyezve, hogy a tévéfüggőség már gyermekkorban könnyen kialakul, így ennek a negatív hatásaira is szeretnék felhívni a figyelmet.     

Szakács Árpád szavai szerint bizonyítható, hogy felnőttkorban nagyobb eséllyel fognak rendszeresen könyvet a kezükbe venni azok, akik már gyerekként is sokat olvasnak, így egy "kulturális alternatívát" szeretnének felmutatni.    

A könyvvásáron megjelenő mintegy hatvan felvidéki, magyarországi és erdélyi kiadó 60-70 százalékban gyermekeknek szóló kiadványokkal lesz jelen. Igyekeztek úgy válogatni, hogy ezek a könyvek a magyar hagyományokhoz, a népmesékhez és mondákhoz kötődjenek, illetve, hogy magyar szerzők munkái kapjanak teret - részletezte Szakács Árpád.    

A gyermekkönyvek mellett a magyar identitás tartópillérét jelentő, történelmi témájú kiadványok jelennek meg, köztük a múltunk érdekességeit, olykor elhallgatott témáit is bemutatva - hívta fel a figyelmet. A kiadók egyébként jellemzően egy-egy olvasói rétegnek szóló kiadványokat készítő cégek, akiknek általában nincs lehetőségük marketingre. A Partiumi Nemzetközi Könyvvásár éppen ezért ingyen biztosít lehetőséget kiadványaik bemutatására - emelte ki a főszervező.    

A kézműves foglalkozással és bábelőadással kísért könyvvásár nyitó napján a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében bemutatják a frissen induló Történelemportál magazint, amelynek egyik fő témája a történelemhamisítás, s ezt a jelenséget a lap egyik cikke nagyváradi összefüggések között is értelmezi.    

Szombaton mutatják be Szakály Sándor történész Trianon, honvédség, háború, sport, illetve az Akik a magyar királyi csendőrséget 1919 és 1945 között vezették című új könyveit. A hely szelleméhez kapcsolódva vasárnap Raffay Ernő történész itt mutatja be Ady Endréről szóló új könyvét, amelyben a költő nagyváradi életéből eddig kevésbé ismert, nagy jelentőségű epizódokat ismertet.

Kimaradt?