A magyar költészet estje a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron

Kemény István, Markó Béla és Vörös István volt a meghívottja a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtök esti rendezvényének, a magyar költészet estjének. A három költővel Mészáros Sándor, a Magyar Szépírók Társaságának elnöke beszélgetett a Kultúrpalota kistermében.

Az első kérdés, amellyel mindhármójukat megcélozta Mészáros Sándor arra vonatkozott: kinek miért fontos költőnek lenni? Elsőként Markó Béla mondta el, hogy volt idő, amikor nem nagyon írt verset, de hiányzott a versírás. „Miért kezdtem újra írni? Azért, mert úgy éreztem, hogy az állandó cselekvésben kimerültem, és éreztem, hogy reflektálni kell” – fogalmazta meg válaszát a költő-politikus.

Kemény István nyolc éves korában írt két verset, ahogy mondta, „valami belső késztetésre” lett költő, ami emlékei szerint nem csak most, de korábban sem volt „menő” dolog. Viszont 16-17 évesen felfedezte, hogy verseket olvasni jó. Vörös István szerint a versírás akkor lenne számára a legnagyobb siker, ha elolvasná három versét az a pékmester, „aki ezért nem kötné fel magát”.

Arra a kérdésre, hogy közéleti verset írnak-e, a költő foglalkozhat-e közélettel, politikával, esetleg írhat-e megrendelésre, sorra elmondták gondolataikat, meglátásaikat, valamint úgynevezett közéleti verseik felolvasásával is illusztrálták mondanivalójukat.

Elhangzott: olyan nincs, hogy a költőnek megtiltsanak egy témát, mert akkor annak éppen az ellenkezője kezd el működni, a költőt a tiltott téma kezdi el foglalkoztatni.

Olvasnak-e manapság verset az emberek? Jó-e ma költőnek lenni, a társadalom felnéz-e a költőre, tiszteli a szerzőt, aki verseket ír? – ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre keresték a választ, miközben saját szerzeményeikből olvastak fel a meghívottak.

Kimaradt?