A múlt héten már kétszer is megtekinthette a kolozsvári közönség Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam színpadi adaptációját, Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban műsorra tűzött darabról, a társulat és a rendező kapcsolatáról, az európai állapotok kapcsán kialakult véleményéről kérdeztük a cseh művészt.

Az Őfelsége pincére voltam bemutatóját megelőző sajtótájékoztatón sok mindenről esett szó, de arról nem, miért éppen Önt bízták meg azzal, hogy előadást rendezzen az erdélyi közönségnek.

Az Európai Színházi Uniónak köszönhetően ismerjük egymást a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával, Tompa Gáborral, ez az alapja annak, hogy rám gondoltak. Több alkalommal találkoztunk az igazgatóval, tavaly már jártam itt, akkor már megtapasztalhattam, milyen a kolozsvári légkör.

A beszélgetésen megemlítette Kundera és Václav Havel nevét, ráadásul dönthetett volna éppen egy orosz vagy magyar író mellett is, mégis Hrabal regényét választotta. Ragaszkodott a cseh irodalomhoz?

Hrabal neve a Tompa Gáborral folytatott beszélgetés során merült fel. Praktikus okai is vannak: például nem könnyű megszerezni a jogokat Kundera regényeinek adaptálásához. Persze az is igaz, hogy az általam megemlített három író közül Hrabal áll a legközelebb hozzám, így nem is volt kérdés, hogy kit választok majd. Van abban is logika, hogy egy cseh rendező cseh írók közül válogasson, de nem volt kőbe vésve, hogy nem vihetek színpadra egy Dosztojevszkijt vagy Molière-t. Többek között azért is döntöttem így, mert nem hinném, hogy gyakran kerül itt színpadra egy Hrabal-mű.

Említette, hogy Hrabalt színpadra átültetni nem egyszerű feladat. Az eddigi olvasmányaim alapján ezt azzal magyaráznám, hogy azokat a gyönyörű mondatokat, amiket ő leírt, lehetetlen megtartani egy színpadi műben.

A mondatok, a kifejezések, a nyelv nem elsődleges a színházban. Ami elsődleges, az a karakterek, a helyzetek. A színház nem elsősorban a szavak nyelvén beszél, ezért egy fordításkor – az adaptálás folyamatában – erre is oda kell figyelni. De erről szól az emberi civilizáció, hiszen folyamatosan fordítanunk kell - és nem csak egyik nyelvről a másikra.

Ha már a fordításnál tartunk: a magyar társulattal egy fordító segítségével, vagy az ő hiányában angolul kommunikált. Nehéz volt együttműködni így?

A nehézséget inkább az okozza ilyenkor, hogy az ember nem ismeri a belső kötelékeket, kapcsolatokat, nem tudja, hogy ki a sztár, ki kit szeret vagy kit gyűlöl a társulaton belül. Ilyenkor óvatosan kell dolgozni, és odafigyelni arra, hogy megértik-e a nyelvi különbségek miatt azt, amit valóban ki akarok fejezni. Fontos volt az is, hogy a mű a cseh történelem egy szeletét mutatja be, így valamennyire távol esik a magyaroktól, de az is igaz, hogy sok közös vonást találhatunk a két nemzet történetében.

Ön a prágai Nemzeti Színház igazgatója, így van tapasztalata abban, hogy belelásson egy színház működésébe is. Milyen különbségeket tapasztalt az Ön színháza és a Kolozsvári Állami Magyar Színház között? Két fontos tényező juthat eszünkbe, az egyik a kisebbségi lét, a másik az anyagi helyzet.

Nem tapasztaltam, hogy pénzügyi szempontból problémák adódtak volna, a darab díszlete is jól mutatja ezt, hiszen ha nem is ominózus, de egészen nagy és jó. Persze egyetlen színháznak sincs elég pénze, egy igazgató nem is mondhatja azt, hogy gazdagok, mert akkor talán kevesebb pénzt kapnának legközelebb (nevet). Ami a kisebbségi helyzetet illeti, szintén nem éreztem, hogy valaki emiatt rosszul érezné magát a társulat tagjai közül, és nem is értem, hogy miért ne lenne valaki nyitott egy másik közösség irányában. A darab egyébként a csehországi német kisebbségről is szól, azokról a feszültségekről, amelyek léteztek, területveszteségekről szintén.

Ha túl sok ideje nem is volt ismerkedni a várossal, de azért biztosan sétált már benne. Mit gondol Kolozsvárról?

Amikor első alkalommal jártam itt, már akkor sem tűnt idegennek a város, hiszen láthatók rajta a múlt nyomai: meglátszik, hogy egy régióban élünk együtt, érezhető az Osztrák-Magyar Monarchia hatása.

Ön megszólalt az Európai Unió kapcsán is, és meglehetősen pesszimista álláspontról vallott. Mit gondol, mire számíthatunk?

Az Európai Unió alapgondolata, a gyökerei arról szólnak, hogy béke szülessen az államok között. Később ez a kiváló elképzelés kinőtte magát, és ma már Románia is, Csehország is tagja ennek, de a tagállamok nem egyenlők, mert túlságosan különböznek egymástól. A németek háborognak azért, mert a pénzüket a görögöknek adják, a görögök eközben Merkelt Hitler-bajusszal ábrázolják. Mindez elszomorító, nem hittem volna, hogy ez megtörténik. De nem csak róluk van szó, hanem Portugáliáról, Spanyolországról, Írországról, és így az Európai Unió jövője nem világos. Óvatosnak kell lenni a döntések meghozatalakor. Az persze fontos, hogy megismerjük egymást: az ellenség mindig abból lesz, akit nem is ismerünk, a legnagyobb antiszemiták is abból lesznek, akik egyetlen zsidót sem ismernek. Fontos, hogy mindenkivel ápoljuk a kapcsolatot.