A Félsziget közönsége zömében nem a rock rajongóiból áll, jelentette ki egy szombat délelőtti kerekasztal beszélgetés során az egyik főszervező. Néhány órával később bebizonyosodott, hogy jól látja a helyzetet, s a megállapítás fokozottan igaz a punk rockra vonatkoztatva: a főszínpadon fellépő Marky Ramone’s Blitzkrieg ugyanis lényegesen kisebb hallgatóságot vonzott, mint egy nappal korábban Emir Kusturica és a Sweet Life Society, illetve a csütörtökön koncertező Alborosie és Paul Kalkbrenner.

Ez a tény akár meglepő is lehetne, lévén, hogy a Blitzkrieg, soraiban a 15 éven át Ramones tag Marky Ramone-nal, egyes kritikusok által a rocktörténet legfontosabb zenekarai közé sorolt, a punk elindítójaként számon tartott New York-i banda dalait játszotta. A szombat esti koncert azonban semmilyen módon nem cáfolt rá azon szlogenre, miszerint „A punk halott”.

A Marky Ramone’s Blitzkrieg produkciója körülbelül annyira volt meggyőző, mint egy fűzfapoéta által, megrendelésre írt szerelmes levél. A zenekar másfél órán át, szinte lélegzetvételnyi szünet nélkül, kötelességtudóan darálta a háromakkordos, egy kaptafára írt szerzeményeket, melyek minimalizmusukkal a hetvenes években még újszerűek lehettek, 2013-ban azonban már egyszerűen unalmasak.

A négy muzsikus sem keltette azt a benyomást, hogy élvezné, amit csinál, sokkal inkább olybá tűnt, hogy lelkiismeretes mesteremberek módjára, fintorgás nélkül elvégzik a leszerződött munkát, de fellélegeznek, amikor a műszak végeztével végre letehetik a szerszámot.

A bandának a közönséggel való kommunikációja sem érdemelt átmenő jegyet, így nem csoda, hogy néhány tucat, a színpad előtt tomboló rajongótól eltekintve a hallgatóság jószerivel apatikusan fogadta a produkciót. A koncert legüdítőbb momentuma a What a Wonderful World előadása volt, Armstrong klasszikusa még a Blitzkrieg előadásában is jól hangzott.

A Blitzkrieg még reszelte a Ramones-slágereket, mikor a Kiss Terace-on a N.O.H.A. lépett színre. A cseh-német-amerikai csapat izgalmas, különféle stílusokat ötvöző, energikus muzsikájára lényegesen többen voltak kíváncsiak, mint a punkra, s valószínűleg nem bánták meg. A N.O.H.A. az egyetlen külföldi zenekar, amely sorozatban negyedszer lépett fel a Félszigeten, a tegnap esti produkció alapján nem érdemtelenül.

Igazi élményben volt része azon kevés vájtfülűnek is, akik a Bruno Unplugged Wineyardban koncertező Dominót választották. A kitűnő zenészekből álló nagyszebeni trió erőteljes etno beütésű, helyenként dzsesszes felhangokkal megspékelt progresszív rockkal szórakoztatta a nagyérdeműt. A Domino hangzásának meghatározója eleme a cimbalom, melyet basszusgitár és dob kísér. Élettel teli, eredeti muzsika volt, nagyobb színpadot, népesebb közönséget érdemelt volna.