Sehol nem találunk annyi szecessziós épületet Erdélyben, mint Marosvásárhelyen. Erdély legjei sorozatunkban ezeket jártuk körbe Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával. (Videó: Lepedus-Sisko Péter/Varró-Bodoczi Zoltán)

Marosvásárhely egykori városi piacterén áll az egykori városháza, amely a város legfontosabb szecessziós épülete. Amikor Bernády György lett a polgármester, még „flekkenfalvaként” emlegették a várost, mivel volt ugyan néhány jelentősebb épülete – a Teleki Téka, a mai Bolyai-iskola és a Vártemplom –, de nem voltak nagy középületei. A város nagy gazdasági potenciáljait felismerve Bernády úgy gondolta, hogy elérkezett az idő, hogy impozánsabb középületek is felépüljenek – részleteste a múzeumigazgató.

Az volt a cél, hogy egy olyan városházát emeljenek, ami a kor követelményeinek megfelel. Komor Marcell és Jakab Dezsővel nyerték meg a pályázatot, és az ő terveik alapján építették a városházát, amely az akkor születő magyar szecesszió formajegyeit viseli magán. Egy torony is díszíti az épületet, amely Soós Zoltán szerint abban az időben már nem volt szükséges, de a város az itáliai településekre akart hasonlítani, így végül megépítették.

Az egykori városháza homlokzata klasszikus, a díszítés formavilága egy teljesen új korszakot nyitott ki Marosvásárhely előtt. Az előcsarnok az épület egyik legdíszesebb része, amely Lechner Ödön középületeire emlékeztet, rengeteg Zsolnay épületkerámiát használnak, és bekerül Zsolnay híres találmánya, az eozinos mázas terrakotta is.

Az épület sajátossága, hogy az utolsó részletig megtervezték, a padtól a fali csempéig, de még a faragott oszlopok formáját is. A városháza üvegablakait is érdemes megfigyelni, amelyeket Róth Miksa tervezett. Az volt a lényege, hogy aki belép a városházára, érezze, hogy egy fejlődő várossal van dolga, amely akkor Erdély legdinamikusabban fejlődő települése volt – magyarázta Soós Zoltán.

Miután ezt az épületet befejezték, a szecesszió vált Marosvásárhely egyik kedvelt építészeti stílusává. A kezdetekben nagyon kritizálta a polgárság ezt az újítást, de végül nagyon megszerették, és rengeteg polgárházat is építenek ebben a stílusban. „Valahogy belopta magát az emberek színébe ez az új stílus” – mondta Soós Zoltán. Ennek hatására pedig kialakul egy olyan építészréteg, aki már Marosvásárhelyen kezdett tovább dolgozni. A város főépítésze, Radó Sándor is ekkor kezdi el a pályafutását, az ő tervei alapján készült ez a Nyugdíjpalota épülete is, amely a megyeszékhely második legjelentősebb szecessziós épülete.

A Nyugdíjpalota tulajdonképpen bérháznak épült, és ez volt a gyorsan fejlődő városban az első igazán nagyvárosi jellegű bérházi épület, amely három szintes volt, üzlethelyiségekkel ellátva. Ezen az épületen is használnak Zsolnay cserepet és kerámiát, a főhomlokzata díszítettebb, hiszen az ideköltöző hivatalnokok szánták. Az egykor Hajósköznek nevezett utcában található meg még az agrárbank, amely szintén szecessziós stílusban épült.

Az 1900-as évek elején alig tíz év alatt épül fel a város majdnem összes szecessziós épülete, és Marosvásárhely ugyanebben az időszakban megduplázta a lakosságát is, és akkor még úgy becsülik, hogy utolérheti Kolozsvárt is akár – tudtuk meg Soós Zoltántól. Az épület hiányossága a Maros Megyei Múzeum igazgatója szerint csupán annyi, hogy felújításra szorul, mivel érdemes lenne megmenteni. Amit még tudni kell pedig, hogy itt működik a város egyik legnevezetesebb kávézója, a 112.

A város régi piacterét, a Bolyai-teret is megnéztük, ahol a csaknem fél évezrede működő Bolyai Farkas Elméleti Líceum található. Az erdélyi országgyűlés a reformáció hajnalán szükségesnek látta azt, hogy három iskolát hozzon létre, ahol az erdélyi köznépet oktathatja, és a tordai országgyűlésen határozták el azt, hogy felépítik az iskolaintézményt.

A régi Református Kollégium épületének a város vártemplomának északkeleti oldalához épített régi épületrész biztosított helyet, mely azelőtt a Ferenc-rendiek otthona és intézete volt. A 20. század elején elérkezett az idő, hogy a növekvő diáklétszámot befogadó, modern iskolaépület épüljön, és erre Baumgarten Sándor építészt kérték fel, aki Lechner Ödön műhelyében is dolgozott, és egy visszafogottabb szecessziós stílusban tervezte meg az épületet – tájékoztatott Soós Zoltán.

Szerinte ez Erdély egyik legpatinásabb iskolája, a benne lévő faragott fa bútorokat szintén építészek tervezték, és ami érdekes, hogy az igazgatói iroda bútorzata még mindig ugyanúgy áll, mint ezelőtt száz évvel. Megvan még a tanáriban a régi tábla, óra, és a klasszikus régi órarendtábla is, és a díszterem is megőrizte a régi formáját kovácsoltvas csilláraival, cserépkályháival és a régóta ott álló orgonával.