Több mint ötven év után visszakerül a helyére Patachich Ádám nagyváradi püspök címere

Felhelyezték a nagyváradi római katolikus püspöki palota főhomlokzatára Patachich Ádám volt nagyváradi püspök címerének első darabját.

Közel kétszáz éven át díszítette a püspöki palota főhomlokzatát az építtető, Patachich Ádám püspök domborműves címere, amit 1968-ban pusztítottak el, amikor a palota múzeummá alakításáról döntöttek az akkori kommunista hatóságok. A püspöki palota felújításakor döntöttek a címer visszahelyezéséről, amelynek első darabját pénteken emelték fel a főhomlokzatra. 

Böcskei László megyéspüspök elmondta: a püspöki palota felújítása nem szenvedett késedelmet a járványhelyzet miatt, a tervezett időben, idén decemberre elkészülnek vele. 

Az építtető püspök

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a palotaépíttető, az 1716-ban horvát nemesi családba született Patachich Ádám püspök alakját is megidézte. Kitért többek között arra, hogy az 1759. augusztus 29-én nagyváradi püspökké, valamint Bihar vármegye utolsó örökletes főispánná kinevezett Patachich Ádám hívta Nagyváradra például Johan Michael Haydnt és Carl Ditters von Dittersdorfot, akiknek műveiből a Nagyváradi Állami Filharmónia művészei is játszottak a palotakertben megtartott szabadtéri koncertjeik során. 

Patachich Ádám 1766-ban a kalocsai főegyházmegye élére került Nagyváradról, 1778-ban a Nagyszombatról Budára költöző magyar királyi egyetem szenátusának vezetőjévé nevezték ki. A püspök 1784-ben, sokévi súlyos betegség után Kalocsán elhunyt, ott is helyezték örök nyugalomra.

A címer

Mivel az eredeti címert elpusztították, Fekete Tibor nagyváradi képzőművész annak rekonstrukciójához a 19-20. század fordulóján készült fényképeket és a Patachich Ádám váradi püspökként kiadott, hivatalos nyomtatványain fennmaradó címerábrázolásokat használta fel a három méter magas és három méter széles címer elkészítéséhez. 

László Attila restaurátor elmondta, hogy a kilenc négyzetméteres, közel 700 kg súlyú, cementből kiöntött, kőhatású címert 51 darabból állítják majd össze a palota főhomlokzatán, az első darabot pénteken a sajtó nyilvánossága előtt emelték a magasba. Mint elhangzott, két-három hétbe telik, míg minden egyes darab a helyére kerül majd, ezeket addig a püspöki palota előterében őrzik. 

A címerpajzs bal felső és jobb alsó mezőjében a sasszárny jelenik meg, a jobb felső és a bal alsó mezőben a heraldikai rendszertanban a szűzként meghatározott nőalak. A pajzs felső részén a katonai kötelezettségekkel járó öröklött nemesi rangot jelző koronás sisak került, a címerpajzs fölött pedig a pásztorbot (bacula) és a püspöksüveg (mitra) is megjelenik, ezek a püspöki hatalom jelképei, akárcsak a címerképet koronázó kalap, amely a 17. század második felétől vált a papi címerek kötelező méltóságjelvényévé.

Kapcsolódók

Kimaradt?