banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Hány lábon állnak az erdélyi filmesek? Körkép készült a szakmáról

Milyen magyar filmes műhelyek működnek Erdélyben, mit forgatnak épp, milyen forrásokhoz férnek hozzá, és hogyan érintették őket 2020 tavaszán a járványügyi korlátozások? Pillanat-körképet készített a Filmtett.

Az összeállításban a rendszerváltás után közvetlenül alakult stúdiók mellett egészen fiatal, az internetes videokeresletet kihasználó csapatok is szerepelnek. Vannak köztük olyanok, akik pályázati forrásokból készítenek dokumentumfilmeket, mások start-up vállalkozásként indultak, és megrendelésre gyártanak reklámokat, animációkat. Akadnak alkotók, technikai szakemberek, akiknek Budapest mellett Bukarest felé is sikerült nyitniuk, és éppen kétnyelvűségük miatt rúgnak labdába Erdélyben.

Közös bennük az, hogy több lábon állnak, a filmezés mellett többnyire foglalkoznak mással is, vagy egyszerre többféle szolgáltatást nyújtanak, sok-sok türelmük van, és nagyon szeretik a munkájukat. Ezen túl azonban mindegyik modell egyedi.

A Filmtett összeállítása egyfajta leltár – ha nem is teljes – arról is, hogy az elmúlt időszakban milyen figyelemre méltó filmalkotások készültek Erdélyben, illetve melyek azok, amelyek a járványidőszak elmúltával várhatóak.

(Címlapfotó: Sharp Production)
 

Kapcsolódók

Kimaradt?