Mészáros Márta élete és pályafutása is filmbeillő történet. Gyerekkorának meghatározó történései közé tartozik, hogy már 10 éves korában árvaságra jutott: édesapját, Mészáros Lászlót, a híres szobrászművészt a Szovjetunióban kémkedés gyanújával elfogták, majd kivégezték. Nem sokkal később édesanyját is elveszítette. A gyermekkori tragédia végigkísérte egész életét, beleértve a filmes munkásságát is.

Mészáros Márta születési dátumát nem tudhatjuk biztosra az elveszett anyakönyvi kivonat miatt, de feltehetőleg 1931-ben született. Szülei elvesztése után szovjet nevelőintézetből a háborút követően tért vissza Budapestre, ahol egy befolyásos nő gyámsága alá került. Rendezői diplomáját már nem ott, hanem a Szovjetunióban szerezte meg. Így ő az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. Ezzel együtt újítást vezetett be a magyar filmművészetben: női szemszögből közelítette meg az aktuális társadalmi problémákat. Hősei mindig nők, akik „mégsem a szociológiai körülmények ellen lázadnak fel, hanem a körülményeknek való kiszolgáltatottság ellen; az elidegenedés veszélye nem a környezetükkel, hanem önmagukkal szemben fogalmazódik meg”, amit Gelencsér Gábor fontos különbségként említ meg a kor más szociológiai témájú filmjeihez képest, ugyanis Mészáros nem mond le a „környezetrajz szociologikus hátteréről” (Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara. Osiris, Bp. 2002.).Mészáros Márta a TIFF életműdíját vehette át 2018-ban (fotó: a fesztivál Facebook-oldala)A Mészáros Márta filmjeiben felbukkanó női karakterek elszánt, határozott, erős személyiségek, akik keresik önmagukat, az identitásukat. Azokat az alkotásokat nevezhetjük nőfilmeknek, amelyek a nők életére helyezik a hangsúlyt, egy vagy több nő szemszögén keresztül mutatják be a cselekményt. Öntudatosak, de nem ideológiai, hanem individuális értelemben. Visszatérő problémájuk a szabadság utáni vágy. Az öntudatra ébredés motiválja a női karaktereket, akik próbálnak kilépni valamilyen árnyékból, hogy saját útjukat járhassák, hogy felszínre törjön az a bizonyos „szabad lélegzet”. Éppen ezért Mészárost gyakran feminista szimbólumként emlegették Nyugaton, bár ő ezt mindig elutasította. Ő nem akart feminista jelképpé válni, csupán egy addig ismeretlen, új nézőpontot akart érvényre juttatni.Mészáros Márta és Jancsó Miklós 1966-ban (fotó: Maár Mariann/MTI)Filmszereplői általában munkásnők, akik munkásszállón, leányszállókon laknak, szabadidőjükben szórakozni járnak, és szerelmi kalandokba keverednek. Határozottságukkal és akaraterejükkel kitűnnek társaik közül. „A rendezőt nem a lélektani fejlődés érdekli, hanem egy adott lélektani típus; nem hősei változnak a körülmények hatására, hanem épp ellenkezőleg: »természetes« nőalakjai intéznek kihívást a makacsul változatlan környezethez” – ahogy Gelencsér Gábor fogalmaz A Titanic zenekara című könyvében. Olvasd tovább a Filmtetten!