Mészáros Márta élete és pályafutása is filmbeillő történet. Gyerekkorának meghatározó történései közé tartozik, hogy már 10 éves korában árvaságra jutott: édesapját, Mészáros Lászlót, a híres szobrászművészt a Szovjetunióban kémkedés gyanújával elfogták, majd kivégezték. Nem sokkal később édesanyját is elveszítette. A gyermekkori tragédia végigkísérte egész életét, beleértve a filmes munkásságát is.

Mészáros Márta születési dátumát nem tudhatjuk biztosra az elveszett anyakönyvi kivonat miatt, de feltehetőleg 1931-ben született. Szülei elvesztése után szovjet nevelőintézetből a háborút követően tért vissza Budapestre, ahol egy befolyásos nő gyámsága alá került. Rendezői diplomáját már nem ott, hanem a Szovjetunióban szerezte meg. Így ő az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. Ezzel együtt újítást vezetett be a magyar filmművészetben: női szemszögből közelítette meg az aktuális társadalmi problémákat. Hősei mindig nők, akik „mégsem a szociológiai körülmények ellen lázadnak fel, hanem a körülményeknek való kiszolgáltatottság ellen; az elidegenedés veszélye nem a környezetükkel, hanem önmagukkal szemben fogalmazódik meg”, amit Gelencsér Gábor fontos különbségként említ meg a kor más szociológiai témájú filmjeihez képest, ugyanis Mészáros nem mond le a „környezetrajz szociologikus hátteréről” (Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara. Osiris, Bp. 2002.).A Mészáros Márta filmjeiben felbukkanó női karakterek elszánt, határozott, erős személyiségek, akik keresik önmagukat, az identitásukat. Azokat az alkotásokat nevezhetjük nőfilmeknek, amelyek a nők életére helyezik a hangsúlyt, egy vagy több nő szemszögén keresztül mutatják be a cselekményt. Öntudatosak, de nem ideológiai, hanem individuális értelemben. Visszatérő problémájuk a szabadság utáni vágy. Az öntudatra ébredés motiválja a női karaktereket, akik próbálnak kilépni valamilyen árnyékból, hogy saját útjukat járhassák, hogy felszínre törjön az a bizonyos „szabad lélegzet”. Éppen ezért Mészárost gyakran feminista szimbólumként emlegették Nyugaton, bár ő ezt mindig elutasította. Ő nem akart feminista jelképpé válni, csupán egy addig ismeretlen, új nézőpontot akart érvényre juttatni.Filmszereplői általában munkásnők, akik munkásszállón, leányszállókon laknak, szabadidőjükben szórakozni járnak, és szerelmi kalandokba keverednek. Határozottságukkal és akaraterejükkel kitűnnek társaik közül. „A rendezőt nem a lélektani fejlődés érdekli, hanem egy adott lélektani típus; nem hősei változnak a körülmények hatására, hanem épp ellenkezőleg: »természetes« nőalakjai intéznek kihívást a makacsul változatlan környezethez” – ahogy Gelencsér Gábor fogalmaz A Titanic zenekara című könyvében. Olvasd tovább a Filmtetten!