Karanténklip Kolozsvárról: új dalához forgatott A Csajod

Vesztegzárban, mobiltelefonnal rögzítette új klipjét A Csajod, a négyfős kolozsvári funk/alternatív rockot játszó fiúbanda. Igazi házi készítésű videó született, fakanállal, tyúkokkal, és egy különös sárga kezeslábassal.

Az első tartalék a zenekar Egy vicc!? című második kislemezének első dala. A 2018-ban alakult együttes (Láng Tibor – gitár, Lőcsei Zsolt – dobok, Sentes Zsombor István – basszusgitár, Szőcs Tamás - gitár, ének) saját szerzeményeit játssza, dalaikat – amint a nevük is mutatja – lányok inspirálják. Az első tartalék című dalt – a szövegét Szőcs Tamás írta – már az első zenekari próba óta csiszolgatják, a hosszú idő alatt pedig egy akusztikus gitáron játszott blues témából alakult át egy pörgős funk dallá, tudtuk meg a zenekar közleményéből.

Kapcsolódók

Kimaradt?