Világvége utáni TIFF, középpontban a Nővel

A Nő lesz az idei TIFF versenyfilmjeinek központi témája, mondták el az ország legnagyobb filmes rendezvényének szervezői hétfői sajtótájékoztatójukon Kolozsváron. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, azaz TIFF ebben az évben kevesebb állami támogatást kapott, így nem lesz egy kiemelkedő sztármeghívott, a jegyárak kissé növekednek, a filmek száma pedig enyhén csökken. A színvonal viszont – ígérik a szervezők – méltó lesz a TIFF évek során kivívott hírnevéhez.

Luminiţa Gheorghiu színésznő az idei TIFF tíz, összefüggő történetet alkotó reklámszpotjának főhősnője, és a Nő, életének különböző stádiumaiban, különböző problémáival a rendezvény központi alakja is, legalábbis a versenyfilmeket tekintve. ”Nem terveztük, hogy így legyen, egyszerűen csak így alakult: a versenyben lévő alkotások nagy százalékban a nőről, a lányról, a csitriről, a kamaszlányról szólnak, és a nő élethelyzeteinek kaleidoszkópját alkotják meg” – mondta Mihai Chirilov főválogató, a fesztivál művészeti igazgatója.

Az eddigi évektől eltérően a TIFF számára most nem egy-két reklámfilmecskét készítettek elő, hanem Cristi Puiu rendező tíz rövid jelenetet rendezett Luminiţa Gheorghiu főszereplésével. Mindegyik kisfilmet egy-egy napon át vetítik a programban lévő filmek előtt, a tíz jelenet a fesztivál végére egy összefüggő történetbe áll össze. „Így képzelem el a Nőt, az örök Penelopét, a férfi tévképzetei miatt büntetésre ítélt nőt, Vitoria Lipant, aki mindig vár, vagy útra kél, keres, anyagi áldozatot hoz egy viszony, egy találkozás reményében, habár a kapcsolat soha nem teljesül be” – mondta a kisfilmek rendezője, Cristi Puiu.   

Chirilov elárulta: ezeken kívül tíz másik kisfilmet is készített Cristi Puiu, szintén Luminiţa Gheorghiu főszereplével. Míg egyik sorozatnak a Secvenţe című film az ihletője, addig a másiknak a Marfa şi banii – ez utóbbit ugyancsak sorozat-szerűen vetítik majd, naponta egy jelenetet, de csak a Főtéren. Érdemes minden este ott lenni, különben elveszítik a fonalat a nézők, mondta Chirilov.

Az idei TIFF költségvetése 1 400 000 euró. Tudor Giurgiu fesztiváligazgató elmondta: a kulturális minisztériumtól, a CNC (Országos Filmközpont)-től, az ICR (Román Kulturális Központ)-től kevesebb anyagi támogatást kaptak idén, mint tavaly, így 300 000 euróval kevessebből kellett gazdálkodniuk 2012-höz képest. Viszont több szponzort sikerült megnyerni a célnak, ami azt jelzi, hogy a tizenkettedik kiadásához érkezett TIFF egyre jobban csengő nevéhez már egyre több magánvállalat szeretné adni a magáét. Az új szponzoroknak természetesen örülnek, de ezek az összegek képtelenek kompenzálni a kormány és állami intézmények részéről észlelt támogatásmegvonást, tette hozzá az igazgató.

A jegyek ezért minden kategóriában 2 lejjel drágulnak: 8 lejt kell az egyetemistáknak fizetniük egy jegyért, 10 lejt annak, aki előre megváltja belépőjét és 12 lejt annak, aki helyben, kezdés előtt vesz mozijegyet.

Furcsa jelenségeknek lehetünk tanúi a hazai kulturális rendezvények támogatásában: Iaşi megyei önkormányzata például közel 40 000 eurót utalt ki az UNITER gálára, amely egy egynapos rendezvény. Furcsa paradoxonok vannak, főleg, ha nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa akar lenni 2021-ben. A Kulturális Minisztérium és a román állam például érdekes módon az Enescu Fesztivált tartja a legnagyobb jelentőségű kulturális rendezvénynek, erre 9 millió eurót költ, többet, mint amennyi az egész romániai filmgyártás egész évi költségvetése, a filmfesztiválokat is beleértve. Ezek olyan anomáliák, amelyeken el kell gondolkodnunk. (Tudor Giurgiu a romániai kulturális finanszírozásokról).

Ettől függetlenül egyetlen eddig jól bejáratott programpontról sem mondtak le, ugyanúgy megtalálhatók a hagyományos tömbök a műsorban: a versenyfilmek mellett lesznek Supernova, Árnyak, No limit, dokumentum- és környezetvédelmi témával foglalkozó alkotások, külön napot szentelnek a román illetve a magyar mozinak, megint lesz HBO-nap, és – mivel a 2012-es évben a világvégehangulat a filmgyártók fantáziáját is elborította, külön kategóriában mutatják be a This is the End („Itt a vége”)-alaptónusú opuszokat, akár a bolygónk végnapjairól, akár a személyes apokalipszisekről legyen szó. Összesen 155 nagyjátékfilm és 35 rövidfilm várja a nézőket, ez kevesebb, mint tavaly, amikor közel 200 nagyjátékfilmetvetítettek a TIFF tíz napja alatt, de inkább a mennyiség, mint a minőség rovására idomították a felhozatalt a leszűkült anyagi kerethez.

Görögország és Szlovákia idén külön figyelmet kap a Focus kategóriában, és kiemelkedően foglalkoznak Forgács Péter művészetével.

Június 1-jén és 2-án kastély-hétvégét tartanak, immár hagyományosan a bonchidai Bánffy palotában, ahol a gyermeknapra való tekintettel Ada Milea előadja az Apolodor című zenés előadását a romániai gyerekek körében közkedvelt kis pingvin viszontagságairól. 

A május 31-én kezdődő TIFF idei életműdíját Luminiţa Gheorghiu, valamint Jiří Menzel cseh és Stephen Frears brit filmrendezők kapják. A fesztivál programjáról mindent meg lehet tudni itt.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?