Hosszabb filmes szünet után a Terápia című sorozatban tűnt fel az arrogáns vállalkozó, Máté szerepében, játszott a Testről és lélekről című filmben, majd a Kincsem főszerepében láthatták a magyar nézők százezrei. Bár színpadon többször alakított komikus szerepet is, mozivásznon először Bodzsár Márk szocialista vámpírvígjátékában, a Drakulics elvtársban figurázta ki a „macsó ősbunkót”. Nagy Ervin a film kolozsvári díszbemutatója előtt többek között arról mesélt, hogy milyen gyerekkori emlékeket hozott fel a film, miért alapmű színészeknek Ceaușescu tárgyalása, mit gondol Andy Vajnáról, és mit szeretne még szakmai szinten elérni.

Frissen kaptad meg a magyar filmkritikusok legjobb férfi epizódszereplőnek járó díját, amit többek között a nagyapádnak, Laci papának ajánlottál, akit említesz is a Drakulics elvtárs egyik jelenetében. Mit köszönhetsz neki, milyen gyermekkori emlékeket hozott fel a ’70-es években játszódó film?

A nagypapám KISZ-titkár volt Dunaújvárosban, felépítette a várost, nekem ő volt az „öreg kommunista”, annak az egész kornak az ikonikus, már megszikkadt, öreg krónikása… ahogy ül a hamutartóval, mindig szívja a sárga Symphoniát abban a kis szocialista komfortban, ami megvolt nekik, és beszél a nagy időkről, a háborúról. Ő egy rendszerben csalódott ember volt, és ennek megfelelően nagyon keserű is, de engem nagyon szeretett. Az, hogy felépítettek egy várost, hogy mindenkinek van kenyere, nincsenek hajléktalanok, mint Nyugaton, aki dolgozik, annak van egy kis Trabantja – ez a szolid, szocialista kispolgári létezés egyfajta büszkeséggel töltötte el a nagypapát. Arról, hogy mások lopnak, vagy, hogy bizonyos kommunista vezetőknek három hétvégi házuk is van, már megvolt a véleménye, mégis azt gondolta, hogy azért ez a legigazságosabb világ, amiben lehet élni. Ő az egész életét ennek szentelte, tehát önmegtagadás lett volna nem ezt mondani. Úgyhogy ő nekem ezt a kort fémjelzi, sokat próbáltam mentegetni az ő sztorijaiból, szóhasználatából, van, ami be is került a filmbe. Kun elvtársól azt gondoltam, hogy ilyen lehetett a nagyapám fiatal korában.Élsportolók gyermekeként mennyire utaztál más szocialista országokba?

Volt egy nagyon mély élményem. Negyedikes koromban már nagyon jó dobó atléta voltam, és jutalomból kivittek Szófiába vonattal. Úgy másfél napot utaztunk odáig, Ceaușescu Romániáján keresztül. Rengeteg éhező, meztelen gyerek jött a vonathoz, és valaki kidobott nekik egy szappant, s az egyik kis totyogó odament, és tiszta erejéből megharapta, nem tudta, mi az. Mindenhol elképesztett a borzalmas szegénység. Voltam Bukarestben is egy versenyen, utána elmentünk Konstancára, ahol első nap ellopták minden pénzemet. Hat ország sportolóit vitték el oda, végig velünk volt egy szekuritátés csávó, ma is megismerném, nagyon jó fej volt, focizott velünk, és ott aludt mellettünk egy szobában, kérdeztük, hogy ki ez a bácsi, s mondták, hogy azt akarják, hogy velünk minden rendben legyen. Ott csókolóztam először Konstancán. A tengerparton csak meggyes nápolyi volt, nem tudtunk annyit megenni, amennyit vehettünk volna a pénzünkön. Olvasd tovább a Filmtetten!