Háborús nosztalgia, háborús szatíra vagy társadalmi feketekomédia, esetleg egy hollywoodi nosztalgia? A Filmtett - Erdélyi Filmes Portál szerzője elemzi a 2020-as Oscar-mezőnyt. A díjakat vasárnap este adják át Los Angelesben. 

Közel húsz éve követem figyelemmel a nagy filmes díjszezon eseményeit. Ez idő alatt sok minden változott. Sokkal több lett a díj, átvariálták az egész Amerikai Filmakadémiát, az internet fejlődésével pedig mostanra már tényleg mindenki beleszól mindenbe. Egy dolog azonban állandó: ha neked tetsző film nyer, az Oscar jó, ha nem, az Oscar rossz. Amíg világ a világ, a közönség nagy részénél ez így is marad – ami természetes, hisz egy művészeti díj nem lehet objektív –, mint ahogyan az is, hogy az emberek többsége csak egy nagy masszaként tekint az Oscar szavazóira.Idén például az egyik legtöbbet hangoztatott kérdés az volt, hogy lehet, hogy az Élősködőket legjobb filmként és legjobb nemzetközi filmként is jelölték – és hogy lehet, hogy a Méz-királynő ott van a dokumentumfilmek és a nemzetközi filmek között is? Nos, egyrészt minden kategóriára más-más szabályok vonatkoznak, másrészt nem minden kategória jelöltjeit ugyanazok az emberek választják ki. Harmadrészt, az Akadémia tagsága nem egy nagy massza. Hétezer ember, akik szerteszét élnek a világban és eszük ágában sincs megbeszélni egymás között azt, hogy kire szavaznak. Legalábbis nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk a mi Mészáros Mártánk konferenciabeszélgetésen vitatja meg Steven Spielberggel és Pedro Almodóvarral, hogy ki legyen a legjobb hangvágó. Nonszensz, ez az egész inkább olyan, mint egy politikai választás. És a végeredmény is olyan. Attól hogy győz valaki, még nem biztos, hogy a többség rá szavazott.És nem csak ez az egy dolog, amely kapcsán működik a politikai párhuzam, hisz maga az egész folyamat egy nagy „politika”. A filmek mögött nem csak alkotók, hanem cégek állnak, akik nyilvánvalóan a saját érdekeiket helyezik előtérbe. És minél több pénzük van (no meg hajlandóságuk), annál több érdeket tudnak érvényesíteni. Nézzünk csak végig a jelölteken. A Universal teljes mellszélességgel az 1917 mögé állt, miközben a kritikusok által szanaszét díjazott Lupita Nyong’ót és filmjét, a Mi-t hagyták veszni. A Warner pedig a Jokert támogatta, Clint Eastwood új filmjét vagy az Árva Brooklynt pedig nem annyira.

Adam Sandler végzete ugyanez lett, filmje, a Csiszolatlan gyémánt a Netflixé, de moziban az A24 mutatta be. Előbbinek azonban ott volt még Az ír, a Házassági történet és A két pápa, utóbbi pedig miért küzdött volna egy olyan alkotásért, ami csak rövid ideig az övé. Így működik ez, és ez megint csak egy olyan dolog, ami nem fog változni. Olvasd tovább a Filmtetten!