Miért öl pénzért szörnyeket? - Lauren Schmidt Hissrich: The Witcher / Vaják

A Netflix tavaly év végi legnagyobbnak szánt dobása a nyolcrészes Vaják (The Witcher), egy olyan adaptáció, amit lehet nézni teljesen szűzen is, de az alapjául szolgáló könyvek és játékok ismeretében is. Rendhagyó, kétszerzős írásban próbálta meg kibékíteni a két szempontot a Filmtett.

Jussát várja a Vaják…

Amikor 2017-ben a Netflix bejelentette, hogy sorozat készül Vajákból, egyszerre kaphattak a szívükhöz azok, akik Andrzej Sapkowski regényének vagy az abból készült játéknak a rajongói, és titokban azok is, akik már akkor a poszt-Trónok harca korszakra készültek. A sorozat azonban nem csak nekik szól, így adva volt a feladat, hogy azok számára is élvezhető produktumot gyártsanak, akik hírből sem tudták, ki a fene az a Ríviai Geralt, és miért öl pénzért szörnyeket. Lássuk tehát, hogyan teljesített a 2019 végén debütáló Vaják első évada azok számára, akik teljesen Witcher-szűzen ültek a képernyő elé!Azt már az első rész megmutatta, hogy komolyan kidolgozott háttértörténettel rendelkező sztoriba csöppenünk, csupa olyan elemmel, amelyről már eddig is bebizonyosodott, hogy zabálják a nézők: van benne vér és cirkusz, középkori fantasy szövevényes politikai csatározásokkal. Bár a Trónok harca-párhuzam elkerülhetetlen, és egyben már borzasztóan elnyűtt, a Gyűrűk ura-sorozat is gyakran eszébe juthat az avatatlan szemeknek, fedetlenebb keblekkel és sokkal kevesebb indokolatlan sassal. Olvasd tovább a Filmtetten!

Kapcsolódók

Kimaradt?