1968 februárjában Csíkszeredában utcára vonultak az emberek. Hogy pontosan miért és hogyan, egy friss dokumentumfilm járja körül.

Székelyudvarhely és Csíkszereda örök versenye untig ismert, főként a helyiek körében. Kocsmaasztalok, szilveszteri bulik, babakocsis séták, turkálások, vonatfülkés véletlen találkozások alkalmával mindig elhangzik a rivalizálás valamely, vagy mindkét anekdotikus referenciapontja: 1. az „udvarhelyi temetőben” (a központi parkban is, de lényegében valamely temetőből másolták oda) áll a sírkő, melyre ugye az alatta szunnyadó, vagy valamely örököse a 19. század végén kerek-perec színt vallott, hogyaszongya „itt es jobb, mint Csíkban”, és ez a kijelentés összekacsintós heherészések nagy okozója; 2. a megyeszékhelyi jog elnyerésével Csíkszeredába buzgón beruházott a pártállam, gazdasága fellendült, cserébe viszont elveszítette korábbi polgári külsőjét, egész utcákat beretvált le a hatalom és épített a házak helyére erdőt vörös háztetős 4 vagy 8, 9 és 10 emeletes tömbházakból, a lakosság száma ugrásszerűen megnőtt, és nem feltétlenül csupa székellyel gyarapodott, szemben Székelyudvarhellyel, amely ebből a csodanagy szocreál építkezési lázból javarészt kimaradt, és polgári, kisvárosi, disztingvált, turistákat vonzó jellegét megőrizhette. Ha a vitában vesztésre áll, az udvarhelyi ezzel a két érvvel sakkmattot adhat a szeredainak. A szeredai pedig szárazan nyel és tompán visszaheherész. (Lenne még egy vicc is a köddel, de az most ide nem illik.) Olvasd tovább a Filmtetten!