Szilveszterkor avatják fel a Szigligeti Színház új forgószínpadát

Elkezdődött a nagyváradi Szigligeti Társulat szilveszteri bemutatójának, Jacobi Viktor Sybill című operettjének próbafolyamata. December 31-én ezzel az előadással avatják fel a Szigligeti Színház teljesen megújult nagyszínpadát.

A szilveszteri bemutató nagyszabású előadás, ennek keretében csaknem ötvenen, köztük tíz színművész, tizenöt fős tánc- és zenekar, valamint tizenkét tagú kórus lép színre.

„Az előadás a századelős Oroszország legendás téli tájaira röpít minket, ahol egy előkelő szálloda vendégeinek életébe nyerhetünk betekintést. A hotel vendégei között találjuk Sybillt is, a párizsi táncosnőt, aki gyengéd érzelmeket táplál Petrov hadnagy iránt. Kettejük szerelme azonban csak számtalan félreértésen, szerepcserén, könny- vagy éppen mosolyfakasztó kalandon keresztül teljesedhet ki” – áll a színház közleményében. Az operettet Tárnoki Márk viszi színpadra, Kukk Zsófia dramaturg, Kuti Letícia látványtervező, Bóbis László koreográfus, illetve Hermann Szabolcs karmester és Brugós Anikó karvezető, énektanár közreműködésével.

Az óévbúcsúztató előadásra a Szigligeti-bérletek érvényesíthetők, jegyek december 3-ától válthatók a színház jegypénztárában, valamint online.

Készül a forgószínpad

A forgószínpad tartóelemeit november 6-án kezdték felszerelni, tájékoztatott a színház. Ellenőrizték a futópálya pontosságát is, a 8 méter átmérőjű forgószínpadrész mozgásának hibahatára nem haladhatja meg a 2 millimétert – mondta el Vernes András, az Energolux Kft. vezérigazgatója. A központi tartóoszlopba már bevezették a vezérlést, a színpadot forgató motorokat pedig a napokban helyezik el a szakértők. Amint a forgószínpad szerkezete elkészül, kezdődhet a padozat lerakása.A tartóelemek összeszerelésével párhuzamosan zajlik a trégerek gépesítése. A zsinórpadláson már beszerelték az elemeket mozgató motorok vezérlését, a rendszer november 25-ig működőképessé válik. A gépesített trégerek a színpadi háttérszemélyzet munkáját könnyítik meg és teszik biztonságosabbá azáltal, hogy lehetővé teszik a díszletelemek és világítótestek gépi mozgatását. A Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház decemberben közösen veszi majd birtokba az új színpadot, a magyar társulat a szilveszteri bemutatóval avatja fel azt.

Mint arról már beszámoltunk, a Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészetek számára (ROHU-445) projekt főpályázója a debreceni Csokonai Színház, a partnerek pedig Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve a nagyváradi Szigligeti Színház. A projekt összértéke 7 495 587 euró, ebből a Szigligeti Színház része 1 029 546 euró, amiből 824 048,61 euró (80,04 százalék) az Európai Regionális Fejlesztési Alap vissza nem térítendő támogatása, 126 031,55 euró (12,24 százalék) a román állam hozzájárulása, 79 465,84 euró pedig a Szigligeti Színház önrésze, amelyet az intézmény fenntartója, a Bihar Megyei Tanács biztosít. A megyei önkormányzat az egyéb, nem elszámolható járulékos költségeket is állja, 300 ezer lej (62 761 euró) értékben.

Kapcsolódók

Kimaradt?