Nagy és izgatott várakozás előzte meg Szőcs Géza Raszputyin küldetése című pamfletszínjátékának ősbemutatóját a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában. Érthető módon, hiszen eddig még csak olasz és orosz nyelven mutatták be; főszereplője a XX. század történelmének egyik legtitokzatosabb és -ellentmondásosabb személyisége, akiről oly sokat és mégis oly nagyon keveset tudunk, s aki a történetben versenyt fut az idővel (no meg az önös célokkal), versenyfutásában hol lassan keringőzve a lét urával, hol dervis módjára pörögve, tehetetlenül szemlélve az események körforgását. A darabot Sardar Tagirovsky vitte színre, akinek rendezői munkásságát több nagyszerű előadás is fémjelzi.

Másfél milliméteren múlott az első világháború

A premier előtt – külön csemegeként – mutatták be az igényes kiadású, számtalan korabeli fényképpel illusztrált, Raszputyin küldetése című kötetet, amely a fikciós történelmi dráma eredeti, magyar nyelvű szövegét, valamint német, francia, olasz, orosz és spanyol fordításait tartalmazza.

„A ma este arról fog szólni, mit jelent az időzavar – s nem véletlen Marcel Proust megidézése, amikor a lét uráról, az időről esik szó. Szenvedés vagy üdvtörténet ez? Rá tudunk–e hangolódni erre a gyönyörű, de félelmetes világra? Raszputyin vesszőfutása az idő után és az idővel szemben tipikus kelet-európai jelenség, amely azt feszegeti: felülkerekedhetünk-e sorsunkon, az első világháború mit is jelentett, hogyan törölte el a klasszikus Európát” – fogalmazott a kötetet bemutató Kereskényi Sándor irodalomtörténész, nemzeti és nemzetközi kulturális metszéspontnak nevezve az előadást, amelyben Erdélyből elszármazott szerzőt orosz rendező rendez, és amely színháztörténeti esemény is egyben.

S hogy a Kossuth- és József Attila-díjas Szőcs Géza hogyan került közel a Raszputyin témához? „A válasz lehet, hogy kiábrándító. 2014 nyarán kezdtem a gondolattal foglalkozni: ha az ember előre láthatná tettei következményeit, hogyan döntene? Ha azok az uralkodók – II. Miklós, minden oroszok cárja, V. György angol király, II. Vilmos Németország császára, I. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya – látták volna, mi lesz, elállnak a háborútól? Mennyit vállalnánk saját tetteinkből, ha előre látnánk a teljes következményeket? Eredetileg esszét készültem írni az első világháború kitörésének 100. évfordulójára, de a konfrontáció egyre drámaibb formát vett és azon vettem észre magam, hogy dialógusokat fogalmazok” – mondta Szőcs Géza. Felidézte a 2017-es orosz, pontosabban szentpétervári ősbemutató különlegességét: a Masztyerszkaja Színház művészei a Juszupov-palota Háziszínházában adták elő a darabot, abban a palotában, ahol Raszputyint 1916 decemberében egy Feliksz Juszupov herceg által szervezett összeesküvés során nagy nehezen megölték (mivel a több embernek elegendő méreg nem hatott, vendéglátói pisztolylövésekkel végeztek vele, majd még hosszú időn át ütötték-verték, végül a jeges Névába dobták).

„Mindig is érdekelt az a kettősség, ami Raszputyinról van a közemlékezetben: sátáni figurának tartották, ugyanakkor nagyon kevés ember volt, aki ennyire tisztán látta volna a jövő alakulását, mint ő. Utolsó levelében megfogalmazott híres jóslata is ezt igazolja: Amikor a harang háromszor megkondul majd, Felséged tudni fogja, hogy engem meggyilkoltak. Ha egy közember keze által fogok elpusztulni, utódaiddal egyetemben még hosszú évszázadokig fogsz uralkodni Oroszországban; de ha gyilkosaim a Te fajtádból kerülnek ki, családoddal együtt Oroszország népének áldozatává leszel! A kalandor és történelmi konzekvenciákban gondolkodó elme kettőssége már hordoz egy olyan polarizálást, amit muszáj értelmeznünk. Miért kellett kitörnie az első világháborúnak? A véletlenek mellett szándékosság is közrejátszott, és minden másfél milliméteren múlott. Ha Gavrilo Princip golyója másfél milliméterrel arrébb találja el Ferenc Ferdinándot, az nem hal meg a merényletben” – mondta Szőcs.

Hozzátette, három, hetek alatt elkövetett merénylet vezetett az első világháborúhoz, ráadásul a harmadikban az Ohrana, a cári titkosszolgálat keze is benne volt: a Raszputyin elleni gyilkossági kísérlet, ő ugyanis tisztán látta: Oroszországnak nem szabad belépnie a háborúba; a Jean Jaurès mélységesen békepárti francia politikus elleni merénylet, hiszen egyfajta látnokként ő is azt hirdette: ha a háború kitör, borzalmas lesz, és elképzelhetetlen méreteket ölt, először válik általános világháborúvá, amely elborít minden kontinenst, s nem csak akarta, de meg tudta volna akadályozni Franciaország hadba lépését; valamint a Ferenc Ferdinánd osztrák magyar trónörökös elleni merénylet.

A Sátán Pópája, látnok, kéjenc, szent ember

„Igen, ő az Antikrisztus, a Sátán Pópája, a hírhedett ördögfattya. Há'szen látható az abból is, hogy éltben maradt az aljas bitang. Pedig jó mélyen felhasíttam a mellkasát, szakadt is a tüdeje alaposan, csak a förtelmes szívét, aztat nem találtam el” – fakad ki Guszeva a Raszputyin elleni, sikertelen gyilkossági kísérlet után. Ha förtelmes is, de még inkább aggódó szívű, Rappert-Vencz Gábor alakította Raszputyin – most kevésbé kalandor kéjencként, inkább a sokat szenvedett, a halálból csak nemrégen megmenekült, őszinte megrendülésen keresztülment lélek – betegágyán látta mindazt a felfoghatatlan és elképzelhetetlen szenvedést, ami a XX. században vár Európára és az egész világra s megpróbálja megakadályozni a háborút kitörését. 

Két hetet kap az égiektől, s megkezdődik a versenyfutás az idővel: felkeresi a korabeli Európa vezetőit, II. Miklós cárt, II. Vilmos császárt, Ferenc József császárt, V. György angol királyt, s bár azok egy-egy pillanatra megdöbbennek a világégés időtartamáról hallva, országaik jövőjéről hallva, különféle tőlük független okokra hivatkozva és a többi koronás főre mutogatva nem határolódnak el a háborútól. Clemenceau nem is fogadja, és hiába könyörög a merénylet előtti utolsó percben Gavrilo Principnek, elmondva saját sorsának további alakulását, mutatva a huszadik század összes háborúinak, az atombomba támadás áldozatainak fényképeit, az ugyan egy pillanatra mintha meginogna elhatározásában, ám végül mégis lövésre emeli fegyverét. Az idő lejárt, a világ és Raszpuytin számára is, hiszen saját sorsát ő sem kerülheti el, kedves barátja, Juszupov herceg palotájában törnek életére és ölik meg.

„Az izgat egy drámában, legyen az klasszikus vagy kortárs, hogy a szerkezet szívét megtartva, kapcsolódva a szerzőre, mindent elkövessek azért, hogy a szöveg mögötti érzelmek erősebbé tudjanak válni” – fogalmazott egy korábbi interjúban Sardar Tagirovsky, aki a Harag György Társulat művészeiből is érzelmi maximumokat csalogatott elő, a játékteret pedig túlvitte a színpadon.

Az előadás végén Szőcs Géza nemcsak a nagyszerű előadást köszönte meg a rendezőnek, művészeknek, hanem azt is, hogy szembesítették pár évvel korábbi önmagával, s azzal „milyen jó dolgokat is írtam”. Mint mondta, eddig számára Szatmárnémeti távoli és többnyire elvont volt, most azonban megjelent életében egy közvetlen és személyes kapcsolat, hiszen új barátokra, jó ismerősökre tett szert és eza város és ez a publikum mindig ott fog maradni a személyes térképén.