A 10. Kolozsvári Magyar Napok keretében a város újabb büszkesége „talált haza”, a szombati Dávid Ferenc-szoboravatót követően, szerda délután Ditrói Ervinnek, a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeum egykori alapító-igazgatójának is szobrot állítottak. A művészettörténészről és a róla készült szoborról Lucian Nastasă-Kovács jelenlegi múzeumigazgató és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke beszélt. A szobrot a Ditrói család adományozta a múzeumnak, az avatáson pedig a családtagok mellett Ledniczky Béla, a művészettörténész jó barátja is felszólalt.

A szoboravató a nehézkes indulás ellenére családias hangulatúvá és nevetésektől hangossá vált: ebben nagy szerepe volt Ditrói Ervin egykori bizalmasának és jó barátjának, aki anekdotákat mesélt az egykori múzeumigazgatóról, így emberközelibbé tette a szobor alkotta képet.

Bár az ünnepély teljes időtartama alatt a Bánffy-palota kertjében az esti koncertekre hangoltak, így zaj szűrődött be az ablakokon, ami csöppet sem segítette elő az elmondottak megértését, mégis rendíthetetlenül figyelt az összegyűlt társaság.

„Mindenben a szépet kereste”

Ditrói Ervin az 1900-as évek elején született Kolozsváron, és családtagjai elmondása szerint „mindig is arra vágyott, hogy a művészettel foglalkozhasson”. Nagy álmát végül sikerült megvalósítania, még ha az nem is felelt meg teljesen az általa elképzelteknek: a Szépművészeti Múzeummal együtt nemcsak az igazgatói szerep, hanem a gondnoki, a titkári és a felügyelői munka is a nyakába szakadt, így egyszerre kellett mindnek megfelelnie, de sikerrel vette az akadályokat – mesélte Ditrói Anca.

A művészetekért való rajongás családi értékké vált a Ditrói famíliában: a múzeumigazgató fia, Ditrói Tamás, akárcsak apja, szobrászként, festőként tevékenykedett, így a most felavatott, múzeumnak adományozott mellszobor is az ő munkáját dícséri – hangsúlyozta Lucian Năstasă-Kovács, aki azt is elmondta, az adomány voltaképpen mecénáshoz méltó, ami Kolozsváron nem nevezhető elterjedtnek.

Az Izraelből érkezett családtagok, Ditrói Ervin menye, Ditrói Anca és unokája rajongással meséltek az igazgatóról, aki nemcsak művészettörténész volt, hanem humoros és életvidám figura is egyben: „mindenben a szépet kereste, ha ettünk, és észrevett egy esztétikus süteményt, azt mondta, ezt kár megenni, annyira szép” – elevenítette fel unokája.

Barátja, Ledniczky Béla bizonyítékokkal érkezett: leveleket, humoros igazolásokat és fényképeket tartott a kezében, miközben szórta magából az anekdotákat. Az érdeklődők nagy kedvence az az elmesélt eset volt, amikor Ditrói Ervin igazolást írt barátjának, hogy az bizonyíthassa feleségének: a késlekedése indokolt, a múzeumigazgatóval akadt elhalaszthatatlan és éjszakába nyúló beszélgetése.

A család álma is megvalósult

Ahogyan több neves ember, a múzeumigazgató is külföldre emigrált, amikor már elviselhetetlenné vált számára az ország: családjával Izraelben telepedett le, Kolozsvárt és a Művészeti Múzeumot azonban továbbra is szívügyüknek tekintették. Így nem volt kérdés számukra, hogy a fiú által alkotott szobrot, azaz a megboldogult Ditrói Tamás édesapjáról készült alkotását a múzeumnak adományozzák, és ezáltal „visszaadják” az alapítót annak a helynek, amely meghatározta az életét, és amellyel ő is nyomot hagyott a kolozsvári létben – hangsúlyozta Ditrói Anca.

A család adománya tehát egyfajta álombeteljesülésnek is nevezhető, Ditrói Anca szavai szerint „úgy vált valóra, ahogyan Ditrói Ervin abbéli álma, hogy a művészetekkel foglalkozhasson”.

A mellszoboravató méltó befejezése az unoka furulyajátéka volt: élettel telin, csillogó szemekkel furulyázta Bach műveit, így tisztelegve szeretett nagyapja előtt.