Megnyitották A Magyar Nyelv Napjait Csíkszeredában

Ünnepélyesen megnyitották pénteken A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozatot a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében. Ez alkalommal adták át az idei Sütő András Nyelvőrzési Díjat is.

„A magyar nyelvet mint anyanyelvünket jöttünk ünnepelni, mely élő és valóságos” – fogalmazott köszöntőbeszédében Tamás Levente, a gimnázium igazgatója. Reményét fejezte ki, hogy a most összegyűlt diákok lelkesedése a későbbiekben elhivatottsággá növi ki magát.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kifejtette: Székelyföldön a magyar nyelv napja minden nap, hiszen az anyanyelvért folyamatosan harcolni kell. „A szakmai magyar nyelv lepusztult, a közhasznú információkat szinte csak románul használjuk, idegen szavakat veszünk át, pedig lenne rá nyelvünkben is megfelelő kifejezés. Mindenkinek küzdenie kell az anyanyelvért, ezt az iskola után is folytatni kell” – zárta beszédét.

Bartolf Hedvig főtanfelügyelő szerint felelősséggel tartozunk anyanyelvünk iránt. Ismertetése szerint Hargita megyében nincs veszélyben a magyar nyelv, a diákok 84 százaléka tanul magyarul.

Burus Siklódi Botond megyei tanácsos, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke úgy vélte, minden magyar felelőssége, hogy nyelvünk ne fakuljon. „Szolgálja hagyományaink őrzését, fontos a nemzeti identitástudat, az együvé tartozás megerősítésében, különösen a kisebbségben élők számára” – jelentette ki. Az RMPSZ országos elnöksége, Hargita Megye Tanácsának oktatási és kulturális szakbizottsága, valamint Borboly Csaba megyeelnök nevében kívánt eredményes együttgondolkodást és tanácskozást a rendezvénysorozat résztvevőinek.

Péntek János, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének vezetője kifejtette: mindannyiunknak közünk van a magyar nyelvhez, de külön felelősséggel tartoznak a nyelvészek, pedagógusok, színészek, a média, a politikusok, akik mintaadók. Üdvözölte, hogy civilszervezetek is felvállalták a nyelvápolást, mint például Csíkszeredában az Édes Anyanyelvünkért Szövetség.

A Sütő András Nyelvőrzési Díjat évente egy személy részére ítéli oda az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. A kitüntetést azon nyelvészek, nyelvművelők vagy közéleti személyiségek kapják, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodnak. Idén az elismerést Hegyeli Attila kapta, aki 12 évet dolgozott azért, hogy a csángómagyarok tanulhassák anyanyelvüket, elindította az erre irányuló programot, amely több mint ötezer csángó diákot érintett – ismertette laudációjában Sántha Attila költő, író. Hegyeli Attila annak a csapatnak a nevében köszönte meg a kitüntetést, amellyel az évek során együtt dolgozott.

A rendezvénysorozatot támogatja Hargita Megye Tanácsa. Pénteken anyanyelvi vetélkedőt szerveztek kisiskolásoknak, a IV–XII. osztályosok pedig Écsi Gyöngyi mesemondó előadásán és kézműves-foglalkozáson vehetnek részt.

Kimaradt?