Szatmár megyei turnéra készül az Osonó Színházműhely

Április 6. és 8. között a Szatmár megyei Mikolán, Egriben és Lázáriban lesz látható az Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás Fazakas Misi rendezésében, közölte a társulat.

A turné a szatmárnémeti Progress Art partneri együttműködésével jött létre és célja, hogy olyan települések felnőtt- és diákközösségeihez jusson el az előadás, akik számára a színház megtapasztalása nehézséget okoz a szociális, gazdasági vagy földrajzi helyzetük miatt.A három települést érintő esemény a független társulat szociális- színházi projektsorozatának része. A komplex színházi program által társadalmi, szociális problémák és sorsok kapnak hangot, amelyek közös gondolkodásra ösztönzik a résztvevőket, ami hozzájárulhat a válaszok és megoldások megközelítéséhez illetve megtalálásához, elősegítve az erősebb és összetartóbb közösségek kialakulását. Nem utolsó sorban, a társulat céljai között szerepel a magyar színházi kulturális élet megerősítése és terjesztése a kistelepüléseken, valamint a kultúra ápolásáért tevékenykedő erdélyi civil szervezetek és állami önkormányzatok együttműködésének elősegítése.

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás kiindulópontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Az előadásban Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, Kozma Zsófi szerepel. A turnét a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, programja a következő:                                               

Mikola, Mikolai Kulturális Központ, április 6. 19:00

Egri, Kultúrotthon, április 7, 19:00

Lázári, Kultúrotthon, április 8, 19:00

Kapcsolódók

Kimaradt?