Utcai parádé gólyalábon – elkezdődött a KaravanAct utazó színházi fesztivál

Nagyváradon, szombaton este a Générique (Iszlai József és Albert-Nagy Örs) koncertjével, vasárnap pedig utcai parádéval és kavalkáddal, valamint a Szabadtéri etűdök című előadással kezdődött a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület szervezésében a KaravanAct Fesztivál harmadik kiadása.

A Holnaposok szoborcsoportnál gyülekezetek a 14 órára meghirdetett kezdés előtt a fellépők, ki gólyalábon, ki hangszerrel a kezében várta az indulást, a sétálóutcán rövid felvonulást is tartottak. A teraszokon tapssal köszöntötték a parádézókat, de a hőség miatt itt kevesebben üldögélték a megszokottnál – a kora délutáni hőségre való tekintettel egy kicsit későbbi időpont talán szerencsésebb választás lett volna.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem másodéves színészhallgatói bohócoknak öltözve, sok mozgással, tánccal, zenével felépített Szabadtéri etűdjei nyitották a programot, ami délután 18 órától a Shosin Színházi Egyesület A fekete bika és más történetek című előadásával, majd közönségtalálkozóval folytatódik.

A fesztivál Nagyváradon augusztus 14-ig tart, 15–18. között Szatmárnémetiben, 19 –23. között pedig Kolozsváron láthatják az előadásokat. A részletes programot itt olvashatják.

Köllő Csongor, a fesztivál főszervezője elmondta, a társulatok tegnap érkeztek meg Nagyváradra, és négy előadást is elkezdtek próbálni a város különböző helyein. Vasárnap is próbáltak három előadást, amelyre több érdeklődő is kíváncsi volt. Remélik, visszajönnek az előadásokra is, hangzott el.

Mint megtudtuk, a nyelvi nehézségektől kevésbé tartanak, mivel a két szlovén előadásból az egyik nonverbális, a másikat pedig koprodukcióban adják elő a Shoshin Színházi Egyesülettel, így az az előadás románul és magyarul is zajlik. Az olasz társulat, a Regula contra Regulam előadása énekelt előadás, aminél a szonoritás, a hangnak az ereje viszi az előadást, kevés a szöveg, de azt az egy-két mondatot próbálják magyarul és románul megtanulni a színészek.

„Jöjjenek el minél nagyobb számban, mert tényleg izgalmas előadásokat hoztunk el” – invitálta a nézőket a főszervező, akitől azt is megtudtuk: még tart az egyesület crowdfunding kampánya, a helyszíni adományok mellett a videó megosztásával is segíthetnek, hogy fesztivál büdzséjéből hiányzó összeget összegyűjtsék. Részletek itt

Kapcsolódók

Kimaradt?