Utcaszínházi előadással turnézik Kolozs megyében a Shoshin Egyesület

Nyílttéri előadás bemutatójára készül a Shoshin Színházi Egyesület, a csapat hosszútávú célja, hogy a vidéki településeket bekapcsolja a színházi életbe.

A fekete bika és más történetek című utcaszínházi produkció a RIOTE (Rural Inclusive Outdoor Theatre Education – vidéki inkluzív szabadtéri színházi nevelés) elnevezésű, az Erasmus + Stratégiai Partnerségek pályázati forma keretében lezajlott projekt részeként született. Az egyéves nemzetközi projekt lezárásaként létrejött előadás A fekete bika című skót népmese történetét és Pavel Bazsov orosz író Aranyhajszál című meséjét is feldolgozza.

Három bandita (és kíséretük) járja a falvakat. Gólyalábon érkeznek messze földről, talán egy másik időből. Onnan, ahol a Jóságos (vagy Kevésbé Jóságos) Öreganyó róka képében járja a varázserdőt, ahol Aranyhaj várja a Herceget, és ahol egykoron a Fekete Bika is élt. Ez a fura csapat történeteket mesél a jelenlévőknek, amelyekben fontos helyet kap a csoda, a mirákulum, a varázslat és a metamorfózis, az átváltozás.A Shoshin Színházi Egyesület fontosnak tartja, hogy a produkció olyan településekre jusson el, ahol az embereknek kevesebb lehetőségük adódik a színházzal való találkozásra, az előadás ugyanakkor azokat is meg szeretné szólítani, akiknek eddig talán még nem volt részük ilyen jellegű élményben.

Ezért öt vidéki helyszínre kiterjedő útvonalat jár be az Egyesület augusztus 12-e és 16-a között, remélve, hogy az elmesélt–eljátszott történeteken keresztül a helybéli közönség tagjai is részesei lehetnek a csodának, és a meséken keresztül ismerősök és ismeretlenek, felnőttek és gyerekek, idősek és fiatalok találkozhatnak egymással.

A Shoshin Színházi Egyesület a nevezett nemzetközi projekt keretében újabb két év támogatást nyert el, az elkövetkező két év alatt pedig az Egyesület fő célitűzése egy olyan hálózat alapjainak a lefektetése, amely lehetővé teszi a vidéki települések bekapcsolását a színházi életbe. A mostani turné ennek a tervnek a kísérleti alapja.A kiszállások helyszínei és időpontjai:

– Augusztus 12., szombat délután 5 órakor: Válaszút, a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett Nemzetközi mezőségi népzene- és néptánctábor keretében

– Augusztus 13., vasárnap: Kide, este 7 órától

– Augusztus 14., hétfő: Buza, este 7 órától

– Augusztus 15., kedd: Szék, délelőtt 10 órától

– Augusztus 16., szerda: Bonchida, este 7 órától

Az előadás szereplői: Kecskés Anna, Németh Nikolett, Ryann Lievens, Matola Norbert, Pintér Géza.

Projektvezetők: Györgyjakab Enikő, Köllő Csongor

Díszlet, jelmez: Gábor Zsófi

Technikai munkatárs: Almási Attila

Kapcsolódók

Kimaradt?