Hét színházi társulatot mutat be a KaravanAct Utazó Színházi Fesztivál

Szlovéniai, olaszországi, magyarországi és hazai produkciók szerepelnek a harmadik KaravanAct Fesztivál programjában. Az utazás Nagyváradon kezdődik, Szatmáron folytatódik, majd a Kolozsvári Magyar Napokon végződik, a nagyobb fesztivál részeként.

A kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület augusztus 11-23. között szervezi meg a KaravanAct Fesztivál harmadik kiadását. Az utazó színházi fesztivál idén 13 napig tart és 3 városba visz el 7 színházi társulatot 4 országból, közölték a szervezők.

A programot a Générique (Iszlai József és Albert-Nagy Örs) koncertje fűszerezi. A színházi előadások mellett látványos utcai felvonulásokra is sor kerül. Az idei program az eddigi legütőképesebb: interaktív utcaszínházra, „ready-made” szabadtéri galériára, 13. századi ferencesrendi laudak színházi feldolgozására, marionett cirkuszra, és sok más érdekességre számíthatunk a pályakezdő fiatalokat és neves európai társulatokat egyaránt felvonultató eseményen. A bemutatott előadások: keresztmetszetét adják a társadalomnak és a színháznak; új formákkal kísérleteznek; közösségi élmény létrehozását teszik lehetővé; fellazítják a művész-néző hierarchiát; aktív nevelést tesznek lehetővé.

A fesztivál a következő útvonalat járja be:
Nagyvárad: augusztus 11-14.
Szatmárnémeti: augusztus 15-18.
Kolozsvár: augusztus 19-23.

A szlovéniai Kud Ljud társulata két utcaszínházi előadással is érkezik, melyekkel már számos nemzetközi fesztiválon részt vettek: a The Invasion és Streetwalker című produkciókkal. Mindkettőben a néző és performer közötti szerves párbeszéd kialakítására törekednek. Előadásaikban új szemszögből tekintenek a körülöttük lévő térre és társadalmi berögződésekre. A társulat a két projekttel már több mint 100 fesztiválon vett részt világszerte.Az Olaszországból érkező Regula contra Regulam társulat a lengyelországi Grotowski Intézettel koprodukcióban készült Ave, Eva című előadásában az átváltozás lehetőségeit kutatja és tánccal, énekkel, színészi játékkal idéz meg nőalakokat a Bibliából Évától Máriáig. A szintén olasz, nemzetközi hírnévnek örvendő Teatro Tascabile di Bergamo társulat Messieur, how embarrassing! előadásában bravúros bohóc mutatványokat láthatunk, míg az Angikam egy transzkulturális utazást nyújt az ősi indiai színházi műfajok archetípusai között. Az utóbbi két előadás csak Kolozsváron lesz látható, a Fesztivál zárónapján.

A szervező Shoshin Színházi Egyesület saját produkcióval, A fekete bika és más történetek című utcaszínházi előadással lép fel, melynek főszereplője három történetmesélő bandita és kíséretük,  míg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színészhallgatói a Kavalkád. Szabadtéri etűdök című előadással lesznek jelen, melyben számos színházi elem felsorakozik: gólyalábasok, bohócok, bábok.Magyarországról két társulat is érkezik: a Magamura Alkotóműhely a marionett cirkuszt idézi fel a Dobronka Cirkusz, Világszám című produkciójában, míg az Utcaszak a fizikai színház és a cirkuszi kifejezésmódok eszközein keresztül hátrányos helyzetben élő borsodi fiatalok történeteit mutatja meg az Érinthetetlenek című produkcióban.

A fesztivál ideje alatt a KaravanAct névjegyének számító utcai parádék sem maradnak ki: a társulatok a helyszínekre érkezve így fognak bemutatkozni az adott városnak. A programot a Générique koncert fűszerezi, amely két fiatal zenész, Iszlai József és Alber-Nagy Örs, különleges együttállása. Zenéjükben az elektronika, az akusztikus hangszerek - gitár, szaxofon -, és a spoken word szövődnek finom anyagba.

A KaravanAct utazó színházi fesztivált 2015-ben rendezte meg első alkalommal a Shoshin Színházi Egyesület azzal a céllal, hogy újragondoljon és életre keltsen egy régi hagyományt: az utazó színházak, utazó társulatok hagyományát. A rendezvény az AFCN (Administrația Fondului Cultural Național), a DRI (Departamentul pentru Relații Interetnice), az NKA (Nemzeti Kulturális Alap), valamint a BGA (Bethlen Gábor Alap) támogatásával valósul meg, partnerei a Szigligeti Színház, Posticum Kulturális Központ, Északi Színház Harag György Társulat és Brighella Bábtagozat, Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál, Kolozsvári Magyar Napok, Quadro Galéria.

A fesztivál egyedisége az utazó jelleg, így gyakorlatilag nem egy, hanem három teljes fesztiválról beszélünk. Az esemény innovatívan kezeli az utazó társulatok hagyományát, az új századhoz adaptálva azt. Ez utóbbi vetület adja a KaravanAct „belső értékét” is: szemben a klasszikus fesztiválokkal, az itt résztvevő társulatok között valós kommunikáció alakul ki, hiszen 13 napig együtt élnek. Segítenek egymásnak, megismerik egymás munkáját, eszmét cserélnek. Emellett tanulnak is egymástól: a KaravanAct ideje alatt minden városban sor kerül mesterkurzusokra és workshopokra is, amelyeket a Shoshin az adott városok helyi társulatai számára is nyitottá tesz.

További részletek a www.shoshintheatre.com oldalon, illetve a KaravanAct Facebook-oldalon.

Kapcsolódók

Kimaradt?