Winkler Gyula: az Európai Unió nem működhet belső ellentétek nélkül
Mára már sürgetővé vált az Európai Unió változása, amelyhez az EU jövőjéről szóló konferencia májusi záróértekezlete nyújthat támpontokat – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Winkler Gyula EP-képviselő. A politikust az EU előtt álló idei kihívásokról kérdeztük.
Az új esztendő első napjaiban megjelent egy írása a román médiában, amelyben megállapította, hogy a tavalyi esztendő „a szuperlatívuszok éve” volt a nemzetközi politikában, több fontos mérföldkővel, köztük az amerikai elnökváltással, a német kancellárváltással, illetve a Next Generation EU-program uniós elfogadásával. Azt is írta: Joe Biden eddigi mandátuma némi csalódást okozott Európában. Kifejtené, hogy miért?
Nem föltétlen a csalódás kifejezést használnám, inkább úgy fogalmaznék, hogy nem az európai uniós várakozásoknak megfelelően cselekedett mandátuma első évében az új amerikai elnök. A várakozások pedig hihetetlenül nagyok voltak. Ne feledjük, hogy Joe Biden elődje, Donald Trump a NATO-n keresztül megfenyegette az európai szövetségeseit, leállította a kereskedelmi tárgyalásokat Európával, kiléptette a párizsi klímaegyezményből az Egyesült Államokat...
Tulajdonképpen szembement minden szinten az európai érdekekkel, de sokszor az európai értékrenddel is szembefordult. Így érthetően nagy várakozások előzték meg Joe Biden beiktatását, de azt tapasztaltuk, hogy voltaképp a két amerikai adminisztráció között sokkal nagyobb a folytonosság, mint a váltás. Nyilván, a nyilatkozatok szintjén megszűnt az az agresszív washingtoni retorika, ami Trumpot korábban jellemezte, de azt látjuk, hogy például a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) szemben továbbra is tartózkodó az Egyesült Államok.
Azt is látjuk, hogy folytatódik az amerikai külpolitikában az a kelet felé vagy a Csendes-óceán felé fordulás, amelyet tulajdonképpen nem is Trump, hanem Obama elnök kezdett el. Joe Biden persze tárgyal az európai partnerekkel, de a tárgyalás nem jelent intézkedést. Végül a kereskedelem és gazdaság területén sikerült összehozni a Kereskedelmi és Technológia Tanács (TTC) nevezetű együttműködési formát, ami fontos, de még mindig kevesebb, mint amire mi vártunk, és nem jött olyan könnyen össze, illetve nem is fog beindulni annyira látványosan, mint ahogy azt nagyon sokan szerettük volna. Az európai kancelláriákban, az Európai Parlamentben nagyon sokan sokkal intenzívebb együttműködést szeretnénk az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Ez most csak rendre jön, és nagy óvatossággal.
Egy elemzésben azt olvastam, hogy Angela Merkel távozásával a francia elnök azt érezheti, eljött az ő ideje, hogy végre kezdeményezője legyen számára is kedvező uniós folyamatoknak, például az EU gazdasági fegyelmét megalapozó fiskális keret lazításának. Mekkora mozgástere van Emmanuel Macronnak az új német kancellár, Olaf Scholz mellett? Hogyan változtak az uniós erőviszonyok Merkel távozásával?
Véleményem szerint a francia–német páros a párizsi és a berlini vezető személyétől függetlenül az Európai Unió hajtómotorja marad. Ez a páros hagyományos módon az elmúlt 20 évben – beleértve a 2009-es válságot, a görög válságot stb. – tulajdonképpen az ellentétek párosa volt. A francia vélemény mindig az volt, hogy lazítani kell a fiskális szabályokat, és hogy nem szabad hosszabb távon megszorító gazdaságpolitikát alkalmazni.
Németországnak azonban az alkotmánya is rögzíti, hogy a költségvetés nem lehet deficites. Ez egy nagyon durva szabály. Gondoljunk csak bele, Romániában az elmúlt 20 évben soha nem volt nullszaldós vagy pozitív szaldós költségvetése. Most Olaszország, pontosabban Mario Draghi olasz miniszterelnök erőfeszítést tesz arra, hogy a francia–német duót valahogyan francia–német–olasz hármassá alakítsa át. Hogy sikerül-e ez neki, vagy sem, az még a jövő kérdése, de ez egy érdekes fejlemény. Mint ahogy az is érdekes, hogy nagyon sokan adottnak látják Macron idei elnökválasztási győzelmét, de azért erre sem lehet mérget venni.
Kapcsolódó
Ugyanakkor Olaf Scholz új német kancellár most nehezebb helyzetben van, mint bármikor az elmúlt 16 évben Angela Merkel. Egészen pontosan azért, mert Merkel mindig nagykoalícióban, de mindenképpen kétpárti koalícióban kormányozott a mandátumai alatt. Németországban azonban most hárompárti koalíció kormányoz, és máris kezdődnek a bajok. Az Európai Bizottság ugyanis december 31-én, öt perccel az újév előtt elküldte a tagállamoknak az uniós taxonómiai rendeletet módosító javaslatát, amely szerint átmeneti jelleggel a „zöldenergia” besorolást kapna a földgáz és a nukleáris energia az EU-ban, amit a német koalícióban résztvevő zöldek elleneznek.
A román miniszterelnök éppen ezt a módosítást kérte legutóbbi brüsszeli látogatásán Ursula der Leyen főbiztostól, mert lélegzetvételhez juttatja a zöld átállás során a román gazdaságot. El tudja-e fogadtatni a német bírálatok ellenére az Európai Bizottság ezt a javaslatot a tagállamokkal? Ez mekkora kihívást jelent?
Pár héten belül a javaslat az Európai Parlament elé kerül, és várhatóan március 6-ig végleges döntés születik róla. Szerintem el fogják fogadni, annál is inkább, mert Olaf Scholz kancellár nagyon mértéktartóan nyilatkozott a módosításról, de maguk a zöldek is elmondták már azt, hogy ők nem fogják próbálni megakadályozni a döntés elfogadását. A módosítás hatályba lépését megakadályozni amúgy csak egy módon lehet: ha a döntés megszületik, be lehet perelni az Európai Bizottságát az EU Bíróságán. Úgy néz ki, hogy Ausztria ezt meg fogja lépni, de egyelőre úgy tűnik, hogy Németország nem fog beszállni ebbe a perbe.
Ha már a zöld energiánál tartunk: a már említett írásában az Európai Bizottság Fit for 55% (Irány az 55%) elnevezésű intézkedéscsomagjának az előterjesztését is a múlt év egyik mérföldkövének nevezte. Részletezné a jelentőségét?
Ez voltaképp az uniós zöld átállási terv, a zöld megállapodás életbe léptetéséről szóló törvénycsomag. Tizenhárom-tizennégy intézkedést tartalmaz, és akkora változásokat hoz, amelyhez mérhető az Európai Unió életében nem történt soha. Ez nem gazdasági, nem is energetikai jogszabály, hanem egy teljes átállást, az uniós polgárok életmódváltását célzó intézkedéscsomag, amelynek egyik lényege, hogy változtassunk a környezetszennyezést okozó szokásainkon. Az Európai Bizottság céljaival mindenki egyetért, a természet megőrzése, a szennyezés leküzdése, a takarékos energiahasználat, ezek mind rendben vannak. A kérdés csak az, hogy be lehet-e ma vezetni az Európai Unióban egy ilyen sokkterápiát.
Ne feledjük, az európai társadalmak a lassan két éve tartó világjárvány miatt az elmúlt két-három évtized legrosszabb állapotában vannak az egyenlőtlenségek tekintetében. A tagállamok között és a tagállamokon belül is nagyok a leszakadások, a szegények, a mélyszegények száma növekedett mindenütt. Az energiaválság miatt vannak olyan családok, ahol mindkét házastárs dolgozik, mégis választaniuk kell: vagy esznek, vagy kifűtik a lakást. Ez egy nagyon durva helyzet, és nem biztos, hogy alkalmas a Fit for 55 által diktált sokkterápia bevezetésére.
Az energiaválsághoz nyilván hozzájárult az is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az őszi hónapokban nem volt hajlandó egyetlen köbméter fölösleg gázt sem szállítani Európába. Betartotta a szerződéseket, de a leszerződött mennyiségek nem voltak elegendőek az európai gáztartalékok feltöltésére. Most egyelőre szerencsénk van, mert enyhe az időjárás. Az Európai Bizottság még októberben azt mondta, hogy ez egy átmeneti válság, és tavaszra, ahogy kisüt a nap, minden rendbe fog jönni. Hát sem én, és sokan mások sem hisznek ebben.
Emlegette Vlagyimir Putyint. Mekkora biztonságpolitikai kihívást jelent idén az EU számára, hogy akár katonai konfliktus is kialakulhat Oroszország és Ukrajna között?
Meglehetősen ideges lesz az európai diplomácia, amikor kiderül, hogy az ukrán feszültségről, illetve az Oroszország és NATO közötti kapcsolat jövőjéről Vlagyimir Putyin Joe Bidennel fog tárgyalni, ugyanis még nem teljesen világos, hogy bevonják-e, illetve milyen mértékben vonják be az európai diplomáciát ezekbe a tárgyalásokba. De az idegességnek más alapja is van. Washington mindig fenntartásokkal kezelte az Európa számára fontos Északi Áramlat-2 gázvezetéket. Fenntartásokkal kezeli az Európai Uniónak azt a törekvését is, hogy Kína és az Egyesült Államok kapcsolatainak viszonylatában ne egy végrehajtó kisebb partner, hanem egyenrangú partner legyen a Kína-Oroszország-Egyesült Államok-EU hatalmi négyszögben.
Washingtonban most az a szemlélet uralkodik, hogy megkezdődött a második hidegháború. Ez elsősorban az Egyesült Államok és Kína között alakul ki. Ez a Trump által beindított kereskedelmi háború következő lépése. Ilyen szempontból is folytonosság van a trumpi és bideni politikák között, és ehhez mérten kell meghatároznia a többi globális szereplőnek is az álláspontját. Ha felidézzük a volt Szovjetunió és az Egyesült Államok között igazi hidegháborút, akkor érthető a washingtoni nosztalgia, hiszen azok „egyszerű idők” voltak, jó és rossz fiúkkal, teljesen világos volt, hogy ki melyik táborba illeszkedik. Berlinből, Párizsból vagy Brüsszelből nézve azonban azt kell mondanom, hogy Oroszország mégis csak az EU közvetlen szomszédja, nem az Egyesült Államoké. Azért a földrajzi távolságokat nem lehet elhanyagolni.
Az orosz-ukrán válság is minket, az EU-t érint inkább, nézzünk csak a térképre, és számítsuk ki a távolságot, mondjuk Kolozsvártól Kijevig. És akkor kiderül, hogy mi, erdélyiek is nagyon közel vagyunk a konfliktuszónához. Emlékezetes, hogy a délszláv háború idején Temesváron látni lehetett éjjel kettőkor a vöröslő horizontot és hallani lehetett a NATO bombázóinak a zaját. És ha már hazajutottunk: kérdés, hogy Románia meg tudja-e oldani a saját biztonságpolitikai szükségleteit. Nyilvánvaló, hogy nem. Szükségünk van egyrészt az atlanti kapcsolatra, a NATO-ra, de az Európai Unióra is.
Az Európai Unióban már jó ideje téma a közös védelempolitika kidolgozása. Idén márciusban rendkívüli EU-csúcsot is tartanak az uniós védelmi politika kereteit rögzítő úgynevezett stratégiai iránytű elfogadására. Közismert, hogy például az uniós csapatok létrehozására irányuló erőfeszítések több mint egy évtizede elakadtak. Idén már van esély az egyezségre a közös védelmi politikáról?
Emmanuel Macronnak a személyes ambíciója az, hogy a francia elnökség idején ezen a területen előre lehessen lépni az Európai Unióban. Franciaország mindig is európai biztonságpolitika-párti volt, az évtizedek során tulajdonképpen mindig az Egyesült Királyság volt az, amely azt mondta: az Európai Uniónak nincs szüksége önálló védelempolitikára, mert a mi biztonságunkat a NATO szavatolja. De az Egyesült Királyság már nem tagja az Európai Uniónak, és közben a helyzet nagymértékben változott, mert volt ugyan korábban is konfliktus az EU közvetlen szomszédságában, de nem olyan durva és nem olyan erős, mint most. De megemlíthetjük a migrációs válságot, ami szintén biztonságpolitikai kérdés, mert láthattuk, hogy mi történt a fehérorosz határon.
Ebben a helyzetben sokan támogatják ezt a bizonyos stratégiai iránytűt. A közös védelempolitika kialakításának rengeteg nemzeti szuverenitással, katonai technológiával kapcsolatos akadálya lesz a jövőben, de nagyon pozitívnak ítélem meg, hogy elindulunk ezen az úton. Nyilván azzal a feltétellel, amit mindig mindenki azonnal hozzátesz: az európai védelmi kapacitások a NATO-val komplementáris módon, és nem pedig a NATO-n kívül vagy helyette születnének meg.
Volna még szerintem egy kihívás az Európai Unió számára. Vészjósló forgatókönyvek szerint az EU jogi alapjai rendülhetnek meg attól, hogy a lengyel alkotmánybíróság megkérdőjelezte az uniós jog elsőbbségét a tagállami törvények fölött. Sőt a román alkotmánybíróságnak is volt tavaly egy hasonló jellegű döntése, és Magyarország is Lengyelország mellé állt ebben a kérdésben. Valóban veszélyben vannak az EU jogi alapjai?
Az Európai Uniónak változásra van szüksége, ezzel mindenki egyetért, ez nem egy újdonság. Csakhogy most ez a változás sürgetővé vált. Egyrészt azért, mert a 2004-es, 2007-es, 2013-es bővítéssel óriásira nőtt az EU diverzitása, soha nem volt ennyire sokszínű az Európai Unió. Az elmúlt évtizedekben egy 6 országra kitalált mechanizmust 27 országra terjesztettek ki, sőt időközben megtörtént az első kilépés is. Tehát változni kell, ebben egyetértünk, de hogy milyen irányba, abban nem értünk egyet, és nem is fogunk soha a jövőben sem egyetérteni. De ez így van jól.
A belső feszültségek egy ilyen építményben az EU létének velejárói, és ez a konstrukció szerintem nem fog szétesni. Éppen a változás igénye hívta életre az Európa jövőjéről szóló konferenciát, amely az idén májusban végződne egy záróértekezlettel, a javaslatokat összegző dokumentumokkal. Meglátjuk majd, mennyire köszönnek vissza ezekben a dokumentumokban a különféle régiók elképzelései, de én remélem, hogy a jövőről szóló konferencia megoldásokat körvonalaz majd.
Azt már most tudni lehet, hogy ezek a megoldások nagyon összetett és hosszadalmas folyamatok elejét fogják jelenteni, az Európai Unió nem tud egyik napról a másikra dönteni. Nem is dönthet egyik napról a másikra, mert mi nem akarunk Európai Egyesült Államok lenni. A többségi döntéshozatal erősítene az EU cselekvőképességén, de ez nem fogadható el, mert a tagállamoknak egyenrangúaknak kell lenniük. A demokratikus uniós döntéshozatal egyrészt lassú és bonyodalmas, másrészt sok pénzbe kerül, mert meg kell szervezni a demokrácia intézményeit. Az EU nem működhet az ellentétek nélkül, a feszültségek hozzák magukkal az újítást is és a fejlődést.
CSAK SAJÁT
.jpg)
.jpg)
