Trump szerint a harmadik világháború küszöbén állunk

A republikánus elnökjelölt beszédében a demokratákat vádolta, hogy Kaliforniában „a legmagasabb az infláció, a legmagasabb az adó, a legmagasabb a benzinár, a legmagasabb a megélhetési költség, a legtöbb szabályozás, a legdrágábbak a közüzemi szolgáltatások, a legtöbb a hajléktalan, a legtöbb a bűnözés, a legtöbb a romlás és a legtöbb az illegális bevándorló”.

Az amerikai republikánus elnökjelölt Kaliforniában folytatta kampánykörútját, ahol a Coachella fesztivál helyszínén tartotta nagygyűlését. Beszélt a migrációról, a romló bűnelkövetési statisztikákról, és ezekkel a demokrata vezetést vádolta. Hangsúlyozta, hogy a demokraták miatt a bűnözési ráta az egekben van, valamint elhibázott külpolitikájuk miatt néhány hónapon belül kitörhet a harmadik világháború – írta az Index alapján az MTI.

Fotó: Agerpres/EPA

„Az az aggodalmam, hogy a kormányon lévő emberek miatt a következő három-négy hónapban világháborúba kerülünk” – mondta a kampánygyűlésen Trump. Donald Trump ismét azt ígérte, hogy ha megnyeri az elnökválasztást, képes lesz megoldani az ukrajnai konfliktust, valamint „megállítja a közel-keleti káoszt”.

A republikánus elnökjelölt beszédében a demokratákat vádolta, hogy Kaliforniában „a legmagasabb az infláció, a legmagasabb az adó, a legmagasabb a benzinár, a legmagasabb a megélhetési költség, a legtöbb szabályozás, a legdrágábbak a közüzemi szolgáltatások, a legtöbb a hajléktalan, a legtöbb a bűnözés, a legtöbb a romlás és a legtöbb az illegális bevándorló”. A volt elnök a délnyugati államot disztópikusnak nevezte, amit gazdasági nehézségek sújtanak. Azonban tett egy „torzító megállapítást is, eszerint Kaliforniában mindennap áramszünet van” – írta az Index.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?