Becstelen és obszcén – Trump „országjáró” aktszobrán háborognak a republikánusok

Egy 13 méter magas marionettszobor „köszöntötte” az amerikai Nevada államban, Las Vegas közelében az autópályán elhaladókat. A fémszerkezetre, habszivacsból készült alkotás Donald Tump volt államfőt, a republikánusok elnökjelöltjét ábrázolta teljesen meztelenül.

A szobor a Crooked and Obscene, azaz Becstelen és obszcén nevet kapta, és a „kalózakció” szervezői szerint azt a célt szolgálja, hogy az embereket elgondolkodtassa a „politikai átláthatóságról”, vagy éppen annak hiányáról – számolt be a The Wrap.

A republikánusok ugyanakkor elítélték a sértőnek tartott alkotást. „Szándékosan arra tervezték, hogy sokkoljon, nem pedig arra, hogy konstruktív párbeszédet indítson el” – vélekedtek. A párt nevadai szervezete állásfoglalásában a demokratákat tartja felelősnek a szoborért, szerintük jelöltjük, Kamala Harris továbbra is a sokkértéket részesíti előnyben.

Fotó: X/képernyőmentés

A Las Vegas mellett debütált szoborral a továbbiakban „országjárásra” indulnak. Több, a választások szempontjából kulcsfontosságú államban is elhelyezik majd. A SkyNews emlékeztetett, hogy 2020-ban Joe Biden elképesztően szoros végeredménnyel nyert Nevada államban, a leadott szavazatok 50,1 százalékát gyűjtötte be.

A The Wrap felidézte, hogy Trumpról már korábban is készült aktszobor, de a 2016-os alkotás „törpeméretű” a mostanihoz képest. Azt a projektet The emperor has no balls, azaz Az uralkodónak nincsenek golyói névre keresztelték. Az akkor készült öt szobrot engedély nélkül helyezték el Seattle, New York, Cleveland, Los Angeles és San Francisco városában, de természetesen a hatóságok gyorsan el is távolították.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?