Trump csak akkor tárgyal Iránnal, ha komolyan gondolják
Az Egyesült Államok nem érdekelt a találkozóban Iránnal addig, amíg Teherán részéről nincs szándék tartalommal bíró, „jelentőségteljes” tárgyalásokra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden, írja az MTI.
Az elnök Washingtonban a libanoni államfővel tartott megbeszélés keretében újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor azt mondta, hogy Irán „kétségbeesetten” keresi a találkozó lehetőségét.

Hozzátette, hogy az amerikai haderő korábban elképzelhetetlen mértékben vetette vissza Irán katonai képességeit, szavai szerint az okozott károkból a helyreállítás már most évtizedekbe kerülne, de az amerikai haderő egyelőre nem vonul vissza, és marad Irán körül.
Közölte, hogy az amerikai haderő hamarosan bombázni fogja a „Pickaxe-hegynek” nevezett helyszínt, ahol Irán a feltételezések szerint erődített nukleáris létesítményt tart fenn. Kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az iráni egységek oda menekítettek át több, urándúsításra használt centrifugát. Az elnök átjárhatatlannak nevezte a múlt héten Iránnal szemben visszaállított tengeri blokádot.

Donald Trump azt is bejelentette, hogy kedden Dover katonai támaszpontján részt vesz az iráni légitámadás során Jordániában életét vesztett amerikai katonák holttestének tiszteletadás melletti fogadási ceremóniáján. Méltatta a bevetés során meghalt katonák áldozathozatalát.
Az iráni rakéta- és dróntámadásban két katona vesztette életét, egyet változatlanul eltűntként tartanak nyilván, és többen megsebesültek. A halálos áldozatok a 19 éves Isabella Gonzalez őrvezető és a 25 éves Tyler James Feehan százados.
Az amerikai katonaság közben nyilvánosságra hozta a vasárnap Irakban meghalt amerikai katona nevét is. Eszerint a 30 éves Michael Emmanuel Swinton őrmester vesztette életét egy Iránból korábban kilőtt drón robbantásos hatástalanítása közben Erbíl katonai támaszpontjánál.
Az Egyesült Államok kedden „tizenegyedik egymást követő éjszakán” újabb támadássorozatot indított Irán ellen – jelentette be az amerikai hadsereg. Ezeknek a támadásoknak, amelyek Greenwichi középidő szerint 23:00 órakor kezdődtek, „célja, hogy tovább gyengítsék Irán képességét a Hormuzi-szorosban zajló kereskedelmi tengeri forgalom fenyegetésére” – írta az X platformon az amerikai Közel-keleti Parancsnokság (CENTCOM), számol be az Agerpres.
Az amerikai hadsereg ezt követően egy közleményben bejelentette, hogy ez a támadássorozat 00:15-kor véget ért. A CENTCOM „iráni katonai műveleti központokat, tengeri erőforrásokat, repülőgép-hangárokat, drón-tároló létesítményeket, valamint katonai logisztikai infrastruktúrákat vett célba”.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT