Texasi iskolai lövöldözés: vizsgálatot indítanak a rendőri intézkedésekkel kapcsolatban

Vizsgálatot indítanak a Texas állambeli iskolai lövöldözés során tanúsított rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, miután a tisztviselők a tragédiát követő napokban egymásnak ellentmondó információkat közöltek arról, hogyan kezelték a helyi rendőrök és a szövetségi hatóságok a helyzetet – jelentette be vasárnap Anthony Coley, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője.

Coley elmondta: a felülvizsgálati kérelem Uvalde város republikánus polgármesterétől, Don McLaughlintól érkezett. „A felülvizsgálat célja, hogy független beszámolót kapjunk az aznapi intézkedésekről, és levonjuk a tanulságokat, illetve meghatározzuk a megfelelő gyakorlatot, amelyet a helyszínre érkezőknek alkalmazniuk kell egy ilyen aktív fegyveres esemény során” – tette hozzá az igazságügyi minisztérium szóvivője.

„Ahogyan a korábbi igazságügyi minisztériumi utólagos vizsgálatok, úgy ez az értékelés is tisztességes, átlátható és független lesz” – fogalmazott.

A 18 éves Salvador Ramosként azonosított elkövető tizenkilenc diákot és két tanárt mészárolt le ámokfutása során kedden a Texas állambeli Uvalde városában található Robb Általános Iskolában. Az iskolába egy hátsó bejáraton keresztül jutott be, egyebek között egy AR-15-ös puskával felfegyverkezve. Ramos ezt követően elbarikádozta magát egy negyedik osztályos tanteremben, ahol tüzet nyitott a diákokra és tanárokra, mielőtt a rendőrség végzett vele. Tettét mindössze negyedórával az elkövetés előtt a közösségi médiában jelentette be. A lövöldözést követően a helyi rendőrséget éles kritika érte mind a nyilvánosság, mind a szülők részéről.

A texasi állami közbiztonságért felelős rendvédelmi szervezet (DPS) igazgatója pénteken elismerte hibáját, amiért nem léptek közbe időben. Steven McCraw ezredes, a DPS igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: miután az elkövető belépett az iskola hátsó bejáratán keresztül az épületbe, majd egy osztályteremben lövöldözni kezdett, a sokkos állapotban lévő iskolások közül ketten összesen hatszor kértek segítséget a rendőrségtől a 911-es vészhelyzeti telefonszámon. Eközben mintegy 20 rendőr majdnem egy órán át várt az osztályterem előtti iskolai folyosón.Fotó: Agerpres/EPA

Az iskolában felsorakozott rendőrök parancsnoka, aki a helyi iskolai kerület rendőrségének uvalde-i rendőrkapitánya is egyben, a helyszínen úgy gondolta, hogy Ramos elbarikádozta magát az osztályteremben, és a gyerekek már nincsenek közvetlen veszélyben, ezért a rendőrségnek van ideje felkészülni – mondta el McCraw ezredes.

„Utólag, mai tudásunk birtokában, ebből a székből nézve, ahol most ülök, természetesen ez nem volt helyes döntés” – szögezte le a texasi rendőrségi szervezet igazgatója. "Ez rossz döntés volt. Pont" - tette hozzá.

Az 1999-ben, a Colorado állambeli Columbine főiskolán történt tragikus lövöldözést követően az Egyesült Államok rendőrsége egy új protokollt vezetett be, amely kimondja, hogy hasonló esetekben a hatóság embereinek a lehető leghamarabb szembe kell szállnia a támadóval. A texasi tisztviselők azonban egyöntetűen arról számoltak be, hogy az uvalde-i iskolánál a tisztek úgy döntöttek, megvárják az erősítést és csak utána szállnak szembe a fegyveressel.

A közösségi média felületeire olyan felvételek is felkerültek, amelyeken a szülők az iskolán kívül könyörögtek a rendőröknek: engedjék be őket, hogy megmenthessék saját gyermekeiket. Egyesek arról számoltak be, hogy a rendőrök kábítófegyverrel fenyegették meg őket, illetve volt, akit megbilincseltek.

Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden vasárnap ellátogattak a texasi Uvalde-ba, hogy leróják kegyeletüket a tragikus lövöldözésben elhunyt áldozatok előtt. A Biden-házaspár meglátogatta azt az emlékhelyet is, amelyet a Robb Általános Iskola előtt állítottak fel. Programjuk során elkísérte őket Greg Abbott, Texas állam republikánus kormányzója és felesége, Cecilia Abbott is.

Az elnök és a first lady az egész délutánt Uvalde-ban töltötték, ahol találkoztak az iskola felügyelőjével és igazgatójával, később pedig a lövöldözés áldozatainak családtagjaival és a túlélőkkel. A találkozók zártkörűek és a sajtó számára nem nyilvánosak.

Kevesebb mint két hét alatt ez volt Biden második látogatása egy olyan gyászoló közösségben, ahol tömeges áldozatokat követelt egy fegyveres támadás. A közelmúltban a New York állambeli Buffalo városában járt az elnök, ahol egy fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben, és megölt 10 embert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?