Terrortámadást tervezett Magyarországon egy iszlamista magyar fiatal

Elfogott a magyarországi Terrorelhárítási Központ (TEK) egy magát iszlamistának valló, 21 éves magyar férfit, aki többféle terrortámadást, tömegrendezvényen történő robbantást, továbbá tömegbe hajtva elkövetett támadást tervezett Magyarországon – jelentette be a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón, szerdán.

Hajdu János elmondta, hogy a TEK kedden fogta el a férfit. Hozzátette: az illetékes igazgatóságuk hetek óta felderítést folytatott az ügyben, miután az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon – amelyekre szigorú rend alapján lehet csak belépni – egy magyar fiatalember is részt vett a beszélgetésekben.

A párbeszéd tartalma ellenséges ideológiát, „kimondottan dzsihadista propagandát valló" emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról, módszerről szólt – közölte az altábornagy.

Ismertette: a fiatalember vállalta, hogy csőbombát készít és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel. A beszélgetésben úgynevezett ramming-támadásokról, vagyis gépkocsival a tömegbe hajtó támadásokról szóló információk is megjelentek, a fiatalember határozottan állította, hogy ilyet szeretne elkövetni. Nem vagy ilyen, vagy olyan típusú támadást tervezett, hanem mindkettőt – mondta a főigazgató.

Hajdu János ismertette: már annyi információ gyűlt össze, hogy a felderítési igazgatóság úgy döntött, feljelentést tesz az ügyben. Az ügyészség az ügyet innentől átvette – tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta: a fiatalember bizonyos előkészületeket már tett, például vásárolt a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat, de ezt a későbbiekben a nyílt nyomozás fogja feltárni. Megerősítette, hogy az iszlám hitre áttért férfi megfelelő körülmények között élt és szocializálódott, egy fővárosi egyetem hallgatója. „Egy teljesen normális, átlagos magyar 21 éves fiatalemberről beszélünk" – fogalmazott.

Hatalmas mennyiségű adatot foglaltak le, amelynek elemzése napokba, de akár hetekbe is telhet – közölte. Arra a kérdésre, hogy a férfi megnevezett-e konkrét rendezvényt, Hajdu János azt mondta: erre nem áll módjában jelenleg válaszolni, de később elképzelhető, hogy tud majd. Időpontról sem tudott beszámolni, de hozzátette: attól tartottak, hogy ez a közeljövőben megtörténhet. Az MTI kérdésére, hogy magányos elkövetőről van szó vagy lehetnek tettestársai Magyarországon, Hajdu János azt válaszolta: ők is vizsgálják ezt, de egyelőre nem merné egyiket sem biztonsággal állítani.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint „Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén". A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit gyanúsítottként hallgatta ki terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt, és indítványt tett a letartóztatására. A Fővárosi Törvényszék szerda délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés jogerős.

Kapcsolódók

Kimaradt?