Telepíthetők-e Nyugat-Ukrajnába a lengyeleknek felajánlott német Patriot-ütegek?

Fotó: BunderwehrAndrzej Duda lengyel elnök azt szeretné, hogy a Németország által felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot-ütegek Lengyelország területet és a lengyel állampolgárokat védelmezzék - jelentette ki pénteken a lengyel államfő kabinetfőnöke azt a javaslatot kommentálva, amely szerint a rakétákat Nyugat-Ukrajnába kellene telepíteni.

„Andrzej Duda elnök álláspontja teljesen világos. (...) Amennyiben Németország átadná a rendelkezésére álló Patriot-ütegeket, akkor ezeknek a lengyel területet, a lengyel állampolgárokat kell védeniük” – hangsúlyozta Pawel Szrot kabinetfőnök a lengyel közszolgálati rádióban.

Szrot ezért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni, mert szerdán Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, hivatkozva az Ukrajnát érő újabb orosz rakétatámadásokra, arra kérte a német felet, hogy inkább Nyugat-Ukrajnába küldje a Berlin által Lengyelországnak felajánlott Patriot légvédelmi rakétarendszert. „Ez meg fogja védeni Ukrajnát a további halálesetektől és áramkimaradásoktól, és növelni fogja biztonságunkat keleti határunkon” – érvelt Blaszczak.

Blaszczak szavait Christine Lambrecht német védelmi miniszter csütörtökön úgy kommentálta: a Varsónak felajánlott Patriot-ütegeket csak a NATO területén belül lehetséges telepíteni, mert az észak-atlanti szövetség légvédelmi rendszerének részét képezik. Ha máshol akarják telepíteni őket, arról a szövetségesekkel egyeztetni kell - húzta alá Lambrecht.

Szintén csütörtökön Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: amennyiben Németország hajlandó lesz átadani a Patriotokat „úgy, ahogyan az megfelelne a lengyel hadsereg szükségleteinek”, Blaszczak nemzetvédelmi miniszter feltehetőleg „pozitív módon folytatja majd a tárgyalásokat”.

A Patriotok nyugat-ukrajnai, nem pedig lengyelországi telepítéséről szóló kormánypárti javaslatot élesen bírálták a lengyel ellenzék képviselői.

Németország azt követően ajánlotta fel Lengyelországnak a Patriot-rendszert, hogy robbanás történt a kelet-lengyelországi Przewodów településen, két ember halálát okozva. A részleges vizsgálati eredmények alapján Varsó közölte: feltehetőleg az ukrán légvédelem egyik, szovjet gyártmányú rakétája csapódott be. Az esetet "tragikus kimenetelű balesetnek" nevezték.

A német felajánlás a lengyelországi Patriot-állomány ideiglenes bővítését jelentené. Egy lengyel-amerikai megállapodás értelmében ugyanis a lengyel hadsereg az év végéig két Patriot-üteget szerez be. Két további üteget már korábban délkelet-Lengyelországba telepítettek az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?