Lengyel kormányszóvivő: Ukrajna védelmi tevékenysége okozta a lengyelországi rakétarobbanást

A lengyel és a szövetséges nyomozók által összegyűjtött anyag arra utal, hogy a kelet-lengyelországi rakétarobbanást Ukrajnának az orosz támadással szembeni védelmi tevékenysége okozta – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő csütörtökön.

Sajtóértekezletén Müller a Przewodów településen kedden történt, két ember halálát okozó rakétabecsapódás kapcsán felidézte: Oroszország aznap masszív rakétatámadást hajtott végre Ukrajna területén, az ukrán félnek emiatt légvédelmi erőket kellett bevetnie.

„A lengyel szolgálatok, valamint a velük együttműködő, szövetséges szolgálatok által eddig összegyűjtött anyagok mutatják, hogy (…) a rakétarobbanás oka Ukrajna védelmi fellépése volt a területén hónapok óta katonai műveleteket folytató Oroszország támadó akcióival szemben” – fogalmazott a szóvivő.

A lengyelországi rakétatámadás | Fotó: Agerpres/EPA

Aláhúzta: az incidensért „a politikai és erkölcsi felelősség teljességgel az orosz felet terheli”. Hozzátette: jelenleg semmi sem utal arra, hogy Lengyelországot „akármilyen közvetlen fenyegetés érné”.

Przewodówba ellátogatott csütörtökön Andrzej Duda lengyel elnök, a helyszíni sajtóértekezleten újságírók arról is kérdezték, lehetséges-e az ukrán nyomozók részvétele az incidens vizsgálatában. A nyomozásban való részvételhez a nemzetközi jog és a nemzetközi szerződések vonatkozó előírásainak betartása szükséges – válaszolt Duda.

„Amennyiben az Ukrajnából érkező vendégek látni akarják a vizsgálati eljárást, ezt meg lehet majd nekik mutatni” – jegyezte meg az elnök. Újságírói kérdésre Andrzej Duda az ukrán elnök csütörtöki szavait idézte. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis a vizsgálat befejezéséig nem lehet pontosan megmondani, hogy melyik rakéta vagy ennek részei estek Lengyelország területére.

Duda felidézte: beszélt Zelenszkijjel, akit támogatni igyekszik az ország védelmével összefüggő minden tevékenységében.

„Azt hiszem, Zelenszkij elnök úr most információkat és anyagot gyűjt az ukrán hadsereg parancsnokaitól, a szolgálatoktól (…) Az Egyesült Államoknak megvannak a maga információi, Lengyelországnak is, Ukrajnának is bizonyára vannak saját információi” – fogalmazott az elnök.

Korábbi hivatalos lengyel közlések szerint Przeworówban lengyel és amerikai nyomozók vizsgálják a rakétarobbanás helyét. Zelenszkij csütörtökön bejelentette: ukrán szakértők is részt vesznek a kedden történt lengyelországi rakétaincidens körülményeinek kivizsgálásában.

Jakub Kumoch, a lengyel elnök külügyi irodájának főnöke csütörtök délelőtt jelezte: az ukrán fél hozzáférést kért a vizsgálat helyszínéhez, és ha mindkét fél – a lengyel és az amerikai – beleegyezik, ezt a lehetőséget meg is kapják. Kumoch hozzátette: tudomása szerint az amerikai fél részéről nem lesz ellenvetés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?