Egyes véleményformálók az eltörlés kultúrájának (cancel culture) újabb megnyilvánulásaként értelmezik, hogy a New York-i városháza Thomas Jefferson szobrának eltávolításáról döntött. Mások történelmi igazságtételről beszélnek. Történészek szerint az alapító atyák emlékműveit kontextusba kell helyezni, hogy az amerikaiak a jót és a rosszat egyaránt megismerjék a történelmükből.

Eltávolítják Thomas Jefferson szobrát a New York-i városháza ülésterméből. Az Amerikai Egyesült Államok egyik alapító atyjának és harmadik elnökének szobra 106 évig „vigyázta” a metropolisz törvényhozóinak munkáját, mielőtt a közterület-rendező bizottság egyhangúlag megszavazta az elköltöztetését.

A hét méter magas bronzszobrot – Pierre-Jean David D’Angers 1833-as, a washingtoni Capitoliumban található alkotásának mását – 1915-ben helyezték el a New York-i városháza üléstermében. További sorsa egyelőre bizonytalan. Az eredeti javaslat szerint a New-York-i Történelmi Társaságnak adták volna át hosszú lejáratú kölcsön formájában. Meg is rendelték a hatalmas ládát, amelyben a szobrot az új otthonába szállították volna, azonban a bizottság az utolsó pillanatban meggondolta magát, miután néhányan aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a műalkotás köztulajdonban magánterületre kerülne át, ahol az embereknek fizetniük kell, hogy megnézzék.

Thomas Jefferson az amerikai történelem egyik legtiszteltebb alakja. Az Amerikai Egyesült Államok első külügyminisztere (1789–94), második alelnöke (1797–1801) és harmadik elnöke (1801–09) volt, de mindenekelőtt ő írta a Függetlenségi Nyilatkozatot – neki köszönhető, hogy az egyéni szabadság került az amerikai forradalom középpontjába. Ugyancsak neki tulajdonítják a korábban francia gyarmat Louisiana megvásárlását, valamint a Virginiai Egyetem alapítását.

A róla kialakult képet jelentősen árnyalták életrajzának kevésbé pozitív, az elmúlt években előtérbe került részletei. Jefferson saját szavai szerint a rabszolgaságot „erkölcsi romlottságnak” és „förtelmes foltnak” tartotta, ennek ellenére egész felnőtt életében rabszolgatartó volt. Összesen több mint 600 embert birtokolt, ebből 130-at a haláláig, és vallotta, hogy a feketék a születésüknél fogva alsóbbrendűek. Egyik rabszolgájának hat gyermeket nemzett, ráadásul az első születésekor az anya, Sally Hemings – egyébként Jefferson feleségének féltestvére – mindössze 14 éves volt, miközben a tulajdonosa a 40-es éveiben járt.

A fentiek is elhangzottak érvként a szobor eltávolítása mellett a területrendezési bizottság nyilvános ülésén, a szavazás előtt. „Jefferson testesítette meg hazánk hosszú és árnyalt történelmének néhány legszégyenletesebb fejezetét. Itt az ideje, hogy a város lapozzon és előrelépjen" – hangsúlyozta a fekete, latin és ázsiai képviselők frakcióját vezető Adrienne Adams.

Charles Barron volt képviselő, aki első alkalommal 2001-ben követelte a szobor eltávolítását, azt hangoztatta, hogy Jefferson „rabszolgatartó pedofil” volt, aki előtt nem szabad szoborral tisztelegni. Felesége, Inez, aki jelenleg tagja a New York-i képviselőtestületnek, azt emelte ki, hogy a kezdeményezők nem akarják a történelmet megváltoztatni, „csupán megbizonyosodni arról, hogy a teljes történetet mesélik el, hogy ne legyenek féligazságok, és ne állandósuljanak a hazugságok".

Konzervatív véleményformálók és politikusok szerint viszont éppen ez történik: a történelem átírása. Többen az eltörlés kultúrájának (cancel culture) újabb megnyilvánulásaként értelmezték a Jefferson-szobor eltávolítását. „Következik Benjamin Franklin, Abraham Lincoln és, természetesen George Washington. A radikális baloldal megbolondult…” – írta közleményében Donald Trump volt amerikai elnök (mellesleg tévesen állítva, hogy Jefferson „az alkotmány egyik legfontosabb szerzője” volt).

A George Floyd meggyilkolásával elindult „faji számonkérés” részeként Amerika-szerte újraértékelik a történelmi személyiségeket, illetve az emléke előtt tisztelgő emlékműveket. Főként a konföderáció egykori vezetőinek szobrai váltak revízió célpontjává. A folyamat legfigyelemreméltóbb eredményeként szeptember elején eltávolították Robert E. Lee tábornok monumentális lovas szobrát Richmondban, Virginia állam – és az egykori konföderáció – fővárosában. A radikális jobboldal tiltakozott, az „amerikai történelmi örökség megsemmisítése” irányába tett lépésként értékelve a döntést.

A „cancel culture” egyes elemzők szerint a közép-kelet-európai kommunista gyakorlatra emlékeztet, hiszen szerintük meg akarja semmisíteni a múltra utaló olyan szimbólumokat, amelyek nem felelnek meg az ideológiájuknak. A valóságban – legalábbis, ami a konföderációs szobordöntéseket illeti – teljesen másról van szó.

A konföderációs szobrokat nem közvetlenül az amerikai polgárháború után emelték, hanem a 20. század elején, amikor az egykori rabszolgatartó államokban jelentős volt a fehér felsőbbrendűséget hirdető Ku Klux Klan befolyása, és egyre-másra születtek a színes bőrűek szegregációját szentesítő úgynevezett Jim Crow-törvények. Lee tábornok és „elvtársainak” szobra nem annyira a polgárháborúban alulmaradt déli államok hőseinek akart emléket állítani, hanem inkább a rabszolgaságból kiszabadított afroamerikaiak megfélemlítését és a fehér felsőbbrendűség kinyilvánítását szolgálta. Ugyanígy a szobrok eltávolítása az egykori konföderáció társadalmi megítélésében végbement változást tükrözi, az pedig elsősorban a színes bőrűek demográfiai súlyának megnövekedésére vezethető vissza.

Egyesek attól tartanak, hogy a történelmi igazságosság ürügyén a „számonkérés” túlságosan messzire megy. A washingtoni városháza egyik bizottsága például tavaly javaslatot tett Muriel E. Bowser polgármesternek a Jefferson- és a Washington-emlékmű „eltávolítására, áthelyezésére vagy kontextusba helyezésére”. Szövetségi tulajdonról lévén szó, a főváros nem rendelkezhet a műemlékekről, ezért az ajánlást végül törölték a jelentésről. A kérdés kapcsán kirobbant vitában azonban történészek felvették, hogy valóban helyénvaló lenne az amerikaiaknak az elődök teljes történetét tanítani a jelenlegi idealizáló, foghíjas történelem helyett.

A Washington- és a Jefferson-emlékmű eltávolításának nincs értelme, tekintve, hogy mindkettő meghatározó szerepet játszott az Egyesült Államok alapításában, viszont ezeknek az emlékműveknek a kontextusba helyezése „teljesen logikus volna” – vélte Annette Gordon-Reed történész, Jefferson életrajzírója a Washington Postnak nyilatkozva. Hangsúlyozta, hogy Jefferson az amerikai forradalom és a korai köztársaság egyik centrális alakja, a Függetlenségi Nyilatkozat pedig a világ minden táján inspirálta az embereket. Ennek feladása nélkül is bőven van lehetőség beszélni életük minden területéről a történész meglátása szerint, és „ez egészséges és jó dolog lenne”, hiszen az amerikaiaknak a jót és a rosszat egyaránt ismerniük kell a történelmükből.