banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Szigorúbb mozgósítás és súlyos pénzhiány Ukrajnában

A héten első olvasatban már tárgyalhatja az ukrán parlament az új, szigorított mozgósítási törvényt. Kijevi becslések szerint mintegy félmillió új katonára lenne szükség a frontszakaszokon megerősített orosz védállások elleni  hatékony harchoz. Csakhogy a besorozás nyolc milliárd euróba kerülne, pénzből pedig hiány van. 

A külföldi haditechnikán kívül elegendő katonára is szükség van az alakulatok harcértékének fenntartásához Ukrajnában. Ukrán hatósági becslések szerint a külföldre menekült milliók mellett a lezárt határokon belül, az ország területén legkevesebb hárommillió ukrán hadköteles korú férfi bujkálhat a toborzóbiztosok elöl.

Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója a Maszolnak elmondta: még ezen a héten tárgyalhatja a kijevi parlamenthez az új mozgósítási törvénytervezetet. Az ungvári újságíró egy korábbi Facebook bejegyzésében azt írta: bizonyos vonatkozásban a mostani változat szigorúbb, mint az első tervezet, amelyet a népharag elsodort. 

Ha megszavazzák, akár elektronikus úton is kézbesíthetők lesznek a behívók. Hatvan napja lesz mindenkinek arra, hogy önként felkeresse a hadkiegészìtőt. Aktualizált katonakönyv nélkül szinte egy tapodtat sem tehetünk. A külföldre menekült ukrán hadköteles korú férfiak is szankciókkal számolhatnak. A rokkantak ugyan mentességre jogosultak, de akit 2022. február 24-e után százalékoltak le, annak kontroll vizsgálaton kell átesnie. Azt ellenőrzik, nem pénzért vette-e meg egészségügyi alkalmatlanságát” - számolt be Dunda György. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek új katonákra és több pénzre van szüksége Fotó: Volodimir Zelenszkij Facebook oldala

A tervezet szerint a már külföldre menekült férfiakat is köteleznék a katonai nyilvántartásba vételre, ezt az ukrán állam külképviseletein tehetnék meg, ha nem teszik, akkor semmilyen konzuli ügyet nem tudnak majd intézni, személyes okmányaik érvényességét nem tudják meghosszabbítani. „A háromgyermekes családapáknak, a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak (kivéve a másoddiplomás képzést), az örökbefogadó szülőknek, súlyos beteg házastársat vagy szülőt ápoló hadköteleseknek továbbra sem kell bevonulniuk. Ellenben nem jár majd automatikus felmentés a rendvédelmi hatóságok és az önkormányzatok dolgozóinak” – írta Facebook-posztjában a kárpátaljai újságíró.

Mint arról a Mandiner portál is beszámolt, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatóját a tavalyi év végén egy határátlépésnél mentessége ellenére nem engedték át, és katonai behívót kapott, amellyel a hadkiegészítő parancsnokságon kellett megjelennie mentessége igazolására. Később megjelent a hadkiegészítő parancsnokságon, ahol három órát töltött, ebből 30 perces volt maga az orvosi vizsgálat, amelynek keretben 8-9 orvos konzultált vele, majd megkapta a katonai szolgálatra alkalmas minősítést. 

Dunda György elmondta: befogadták mentességi kérelmét Fotó: Dunda György Facebook oldala

A portálnak az újságíró elmondta: ahhoz, hogy a mentességi kérelmét be tudja nyújtani, részt kellett vennie az orvosi vizsgálaton, azelőtt pedig alá kellett írnia egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul vette a mozgósítási törvény kitételeit, például azt, hogy minden hadköteles köteles megvédenie a hazáját. Miután ezeket megtette, katonakönyvet kapott, ennek birtokában pedig megírhatta a kérelmét, amelyhez a jogosító dokumentumokat is becsatolta. Dunda György kedden a Maszol megkeresésére közölte: befogadták a kérelmét, jelenleg a hivatalos dokumentumra vár. Mint mondta. a felmentés birtokában  elviekben” ismét utazhat külföldre. 

Ami a tömeges besorozást illeti, a lapigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy félmillió új katona hadba állításához nyolc milliárd euróra lenne szükség, de ez az összeg egyelőre hiányzik az ukrán költségvetésből. „A büdzsé idei hiánya meghaladja a 40 milliárdot, az Európai Uniótól 12,5 milliárd jöhet. Ha Washington továbbra sem ad pénzt, nagy bajok lesznek” - mondta Dunda György. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

  

Kapcsolódók

Kimaradt?