FRISSÍTVE: Hatvanöt ukrán hadifogollyal a fedélzetén zuhant le az orosz katonai repülőgép

Lezuhant egy orosz Il-76-os katonai szállítórepülőgép, a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, valamint hatfőnyi személyzettel és 3 fogolykísérővel az oroszországi Belgorod régióban – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A tárca szerint a hadifoglyokat fogolycserére szállították. Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megye kormányzója közölte, hogy mind a 74 ember, aki a repülőn tartózkodott, életét vesztette. Az Il-76-os Jablonovo községtől mintegy öt-hat kilométerre zuhant le. A földön személyi sérülés nem történt – számolt be az MTI.

A TASZSZ hírügynökség szerint a repülőgép lezuhanásának helyszínére mentőegységek érkeztek, a történtek okának megállapítására az orosz légierő vizsgálatot indított.

Andrej Kartapolov, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy három nyugati gyártmányú rakéta találta el a repülőpépet, de a szakértőknek még meg kell állapítaniuk, hogy ezek amerikai Patriotok vagy német gyártmányú IRIS-T típusúak voltak. Kartapolov elmondta, hogy a lelőtt repülőgép mögött haladt egy másik Il-76-os is, a fedélzetén további mintegy 80 ukrán hadifogollyal, de azt a gépet sikerült visszafordítani. „Ukrajna vezetése tökéletesen tisztában volt az előkészületben lévő cserével, tájékoztatást kapott róla, hogy a foglyokat hogyan fogják szállítani” – mondta.

Leonyid Szuckij, a külügyi bizottság elnöke az Egyesült Államokat és az Európai Uniót tette felelőssé a hadifoglyoknak „a levegőben történt kivégzéséért”.

Vjacseszlav Vologyin házelnök elrendelte az amerikai Kongresszushoz és a német Bundestaghoz intézendő felhívás megszövegezését, annak érdekében, hogy a képviselők ráébredjenek, kiket finanszíroznak. Szerda reggel Belgorod megye légterében az orosz légierő lelőtt egy ukrán drónt, majd a régió székhelyén rakétariadót rendeltek el – számolt be az MTI.

Miközben az oroszok az ukránokat teszik felelőssé a történtekért, ukrán lapok kormányzati forrásra hivatkozva úgy tudják, hogy a repülő rakétákat szállított.

FRISSÍTÉS: Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy az ukrán hadsereg lőtte le a repülőt. A történteket „terrorcselekménynek” nevezte. Az orosz külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben a történteket szándékosnak és tudatosnak minősített, és kilátásba helyezte, hogy az elkövetőket azonosítani fogják, és az orosz törvények szerint felelősségre vonják.

A Reuters beszámolója alapján az ukrán katonai titkosszolgálat ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy nem kérték Kijevtől, hogy biztosítsák Belgorod térségében a légteret úgy, ahogyan az a korábbi fogolycserék alkalmával megtörtént. Arról is beszéltek, hogy az orosz vádak lehetnek előre eltervezettek is, annak érdekében, hogy destabilizálják az ukrán helyzetet és gyengítsék az ország nemzetközi támogatottságát. Arról sincs megbízható információjuk, hogy kik voltak a lezuhant orosz katonai repülőgépen, számolt be a hírügynökség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?