Számítógépes üzemzavar Hollandiában, Eindhoven repülőterén leállt a forgalom

Számítógépes üzemzavarokat jelentett szerdán több holland kormányhivatal, Eindhoven repülőterén leállították a forgalmat, a fennakadások a parti őrséget és a katasztrófavédelmet is érintik. Az üzemzavar mögött vélhetően a védelmi minisztériumban keletkezett informatikai hiba áll.

Laurens Bos, a tárca szóvivője elmondta, a hibát egy olyan hálózatban észlelték, amelyet a holland kormányzati szervek is használnak, a repülőtér – ahol több ezer utast érintenek a járatkimaradások – pedig azért érintett, mert a létesítményt a légvédelem is használja, számolt be az MTI.

A nemzetközi piacvezető TUI német utazási iroda bejelentette, hogy az általa üzemeltetett járatok utasait buszokkal a brüsszeli repülőtérre szállítja, néhány gépet pedig az amszterdami Schiphol repülőtérre irányítottak át.

Fotó: az eindhoveni reptér Facebook-oldala

A légikikötő bejelentette, hogy várhatóan délután öt óra előtt már biztos, hogy nem áll helyre a forgalom.

Az országos kiberbiztonsági központ részéről azt közölték, kicsi a valószínűsége egy kibertámadásnak, a hiba okát vizsgálják.

A parti őrség mellett az útlevelek és a határok ellenőrzéséért felelős repülőtéri és kikötői hatóság is üzemzavarokat jelentett, de fennakadást jelentett a katasztrófavédelem is, továbbá az elektronikus közigazgatási ügyintézésre fenntartott oldal sem működik zavartalanul.

David van Weel igazságügyi és belbiztonsági miniszter, akit az ANP holland hírügynökség idézett, leszögezte: az egyre rendszeresebbé váló informatikai hibák „digitalizálódó társadalmunk mellékhatásai” – írta az MTI.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?