Káosz a repülőtereken: figyelmeztetést adott ki a külügy
Közleményben figyelmeztette péntek este a külügyminisztérium a külföldön tartózkodó és repülővel utazni készülő román állampolgárokat, hogy a globális szintű informatikai probléma jelentős fennakadásokat okozott a nap folyamán a külföldi repülőtereken.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Microsoft online szolgáltatása hibásodott meg, amelynek következtében világszinten műszaki hibák sorozata zavarta meg a légitársaságok működését.
Az Agerpres beszámolója alapján a külügyminisztérium is hangsúlyozta, hogy több nemzetközi repülőtéren jelentős járatkésések voltak, néhány légitársaság pedig biztonsági okokból valamennyi járatát törölte a problémák elhárításáig.
A szaktárca azt tanácsolja az érintett repülőtereken tartózkodó vagy onnan induló/oda tartó járatokra jegyet váltott román állampolgároknak, hogy ellenőrizzék a menetrendet, és tartsák a kapcsolatot a légitársaságok képviselőivel, hogy idejében értesüljenek az esetleges változásokról.
A szaktárca közleményében emlékeztettek, hogy a román állampolgárok vészhelyzet esetén konzuli segítséget kérhetnek az adott országban működő román külképviseleten, ugyanakkor a repülőjáratok késése vagy járattörlések esetén az utasokat megillető jogokról egy nemzetközi honlapon lehet tájékozódni.
Kapcsolódó
Amint arról korábban írtunk, a romániai repterekre is hatással volt a informatikai meghibásodás, bár nem minden járat jelentet késést. A Bukaresti Repülőterek Országos Társasága (CNAB) pénteken késő délutáni tájékoztatása alapján viszont több, a Henri Coandă repülőtérről induló és oda érkező több járatot is töröltek. A közlemény szerint előbb a Wizz Air jelentette be a Beauvais-ba, illetve a Lutonba tartó járatának törlését, majd az Aeroitalia légitársaság Fiumicino-Bukarest, Bukarest-Fiumicino járata is hasonló sorsra jutott. Törölték továbbá a Lufthansa légitársaság München - Otopeni - München, illetve a TAP Portugal Münchenbe tartó járatát is.
A Wizz Air korábban közleményben tájékoztatta utasait, hogy a globális üzemzavar miatt nem működik az informatikai rendszerük. Mint írták, nem működik az online felületük, sem az applikációjuk, nem lehet jegyet foglalni, nem működik az online bejelentkezés, és az ügyfélszolgálatuk nem tud új foglalásokat készíteni, sem a meglévőkön változtatni. A légitársaság ugyanakkor arra kérte utasait, hogy a járatuk indulása előtt legalább három órával érkezzenek meg a reptérre. Hangsúlyozták azt is, hogy a problémák elhárításáig ingyenes utasfelvételre van lehetőség a repülőtéren.
A globális informatikai zavar nem csak a reptereken, hanem több iparágban és a pénzügyi szektorban is fennakadást okozott. A Microsoft szerint már kijavították a leállást okozó hibát.
CSAK SAJÁT