Stoltenberg: új fejezet kezdődik a transzatlanti kapcsolatokban

A NATO-tagországok vezetői állást foglaltak a szövetség megerősítése mellett, új fejezetet kezdenek a transzatlanti kapcsolatokban, a védelem, valamint a biztonság megszilárdításában – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn.

Jens Stoltenberg a 30 államot tömörítő brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csúcstalálkozóját követően tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta: minden tagállami vezető egyetértett abban, hogy a globális verseny időszakában és az egyre gyakrabban jelentkező kihívások közepette Európának és Észak-Amerikának szoros kapcsolatot kell fenntartania a közös érdekek és értékek védelme érdekében.

A szövetségesek közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozva a főtitkár kijelentette: a közös munka elengedhetetlen, amikor olyan tekintélyelvű rezsimek, mint Oroszország és Kína fenyegetik a szabályokon alapuló nemzetközi rendet.

Kiemelte: a NATO kapcsolatai Oroszországgal a hidegháború vége óta a legalacsonyabb szintre csökkentek, Moszkva „agresszív cselekedetei" veszélyt jelentenek a szövetségesek biztonságára. A szövetség fenntartja a védelemre, elrettentésre és a párbeszéd fenntartására támaszkordó politikáját Oroszországgal kapcsolatban – mondta. Hozzátette: a NATO üdvözli, és teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok és Oroszország között létrejött, a nukleáris leszerelést célzó Új START-szerződés ötéves meghosszabbításáról szóló megállapodást, és támogat minden párbeszédet a jövőbeli fegyverellenőrzésről.

Jens Stoltenberg | Fotó: Agerpres/EPA

A Kínáról folytatott megbeszélésről elmondta, a szövetség lehetőséget lát a fegyverellenőrzésről és klímaváltozás elleni küzdelem terén való együttműködésben, ugyanakkor egyre nagyobb, több területet érintő befolyása és nukleáris erejének növekedése, valamint a hamis hírek terjesztése komoly kihívást jelent a tagállamok biztonságára. A vezetők egyetértettek abban, hogy a kihívásokra a szövetségnek közös válaszokat kell adnia és meg kell védenie érdekeit – emelte ki. Hozzátette: a szövetségesek felelős magatartásra szólították fel Pekinget, beleértve a világűrben és a kibertérben kifejtett tevékenységét érintően.

Elmondta: a tagállamok vezetői nagyratörő terveket fogadtak el a 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan. Megvalósításuk képessé teszi a szövetséget a fenyegetések, a kihívások elleni hatékony fellépésre és megoldásukra – hangsúlyozta. Döntést hoztak egyebek mellett az elrettentés és a védekezés politikájának további alkalmazásáról, a társadalmi ellenállóképesség növeléséről, a tagországok között jelentkező technikai hiányosságok megszüntetéséről, a szabályokon alapuló nemzetközi rend megerősítéséről a partnerországokkal és új partnerségek kialakításáról, az Európai Unióval ápolt kapcsolatok megerősítéséről, a kiképző missziók folytatásáról a terrorizmus és a támogatott országok békéje és stabilitása szavatolása érdekében, és a klímaváltozás elleni közdelem fenntartásáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A tagállamok emellett politikai kötelezettséget vállaltak a katonai műveletekkel járó nettó zéró károsanyag-kibocsátásra – mondta. A szövetségesek egyetértettek abban, hogy ezeket az elhatározásokat megfelelő forrásokkal kell alátámasztani a honvédelmi kiadások és a NATO közös finanszírozása révén – tette hozzá.

A főtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a NATO-csapatok kivonása számos biztonsági kihívást jelent Afganisztán számra, a misszió munkájának befejezésével és a kivonulással azonban a szövetség nem hagyja magára az országot. A szövetség meghosszabbítja és megerősíti az afgán nép, a helyi hatóságok és az őket segítő civil személyzet támogatását, illetve nem hagy fel az afgán biztonsági erők képzését folytató misszió munkájával sem – tette hozzá Stoltenberg.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?