FRISSÍTVE – NATO-csúcs: Iohannis meghívta Romániába Joe Bident

Joe Biden és Klaus Iohannis | Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis államfő meghívta Romániába Joe Biden amerikai elnököt.

A brüsszeli NATO-csúcs után adott nyilatkozatában a román államfő azt mondta, meghívta Romániába amerikai hivatali kollégáját, hogy folytassák a beszélgetést, amelyet 2015-ben kezdtek el, amikor Joe Biden az Egyesült Államok alelnökeként látogatott az országba.

Klaus Iohannis szerint a hétfői NATO-csúcson született döntések „egybecsengenek Románia biztonsági érdekeivel”.

„A mai csúcstalálkozó a jövőképes döntésekről szólt. A 2019-ben Londonban elindított NATO 2030 stratégiai mérlegelési folyamatra építve ma meghatároztuk a következő évtizedre vonatkozó főbb cselekvési irányokat, többek közt egy stratégiai koncepció kidolgozása révén, amelyet mi határozottan támogattunk” – számolt be a brüsszeli NATO-csúcsértekezletet követően az államfő, rámutatva, hogy az esemény eredményes volt, teljesültek a célkitűzések, ugyanakkor a NATO-csúcson hozott döntések egybecsengenek Románia biztonsági érdekeivel.

„Először is, úgy döntöttünk, hogy tovább erősítjük a NATO elrettentő és védelmi pozícióját. Hangsúlyoztuk, hogy a kollektív védelem továbbra is a NATO sarokköve marad” – fogalmazott Iohannis.

Az államfő kiemelte a megbeszélésen, hogy a szövetség elrettentő és védelmi pozíciójának megerősítésére irányuló folyamatnak a keleti szárny egészére kell összpontosítania, koherens módon, különös tekintettel a fekete-tengeri biztonsági fejleményekre. „A szövetségnek rendelkeznie kell a szükséges erőkkel, struktúrákkal és képességekkel ahhoz, hogy hatékonyan tudjon reagálni a térségben ránk leselkedő fenyegetésekre” – mondta.

Iohannis beszélt Oroszországról is, amelynek magatartását „agresszívnek és destabilizálónak” nevezte Románia szomszédos partnereivel szemben. „A Fekete-tengeri térség biztonsági helyzete továbbra is aggasztó, és ezt egyértelműen bizonyítja az orosz csapatok és katonai felszerelések közelmúltbeli felvonulása az ukrán határon és az illegálisan megszállt Krímben" – húzta alá.

Az elnök rámutatott, hogy a találkozón egyetértettek a NATO és az EU, valamint az azonos értékeket valló partnerek és államok közötti kapcsolatok előmozdításának és elmélyítésének fontosságában.

„Leszögeztük, hogy feltétlenül szükséges növelni a keleti partnereinknek nyújtott támogatást és segítséget a védelmi képességek és az ellenálló képesség megerősítésén keresztül. Üzenetemet a csúcstalálkozó zárónyilatkozata tükrözi, Ukrajna, Grúzia és a Moldovai Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának támogatásával együtt. A zárónyilatkozat továbbá megerősíti, hogy a NATO támogatja a Moldovai Köztársaság demokratizáló reformjait” – mondta Klaus Iohannis.

A csúcstalálkozón szó esett Románia egy másik célkitűzéséről is, nevezetesen a NATO ellenálló képességének növeléséről és technológiai előnyének megőrzéséről. Ennek kapcsán az elnök tájékoztatta a szövetséges partnereket az Euroatlanti Ellenálló-képességi Központ létrehozásáról és működésbe lépéséről. „Örömmel mondhatom, hogy a NATO és a szövetséges államok nagy érdeklődéssel tekintenek erre a romániai kezdeményezésre, amelyet a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában üdvözöltek" – tette hozzá Iohannis.

Kapcsolódók

Kimaradt?