Románia a NATO-ban is fellépett a Mercer Street tankhajó elleni támadás ügyében

Románia, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok állandó NATO-képviseletei szerdán tájékoztatták a katonai szövetség tagállamait a Mercer Street elleni, Iránnak tulajdonított támadásról, amelyben életét vesztette egy brit és egy román állampolgár.

A bukaresti külügyminisztérium közölte: a három ország NATO-képviselete szerint az ilyen jellegű támadások „veszélyeztetik a békét és a nemzetközi biztonságot”, és sértik a hajózás nemzetközi jog által szavatolt biztonságát.

A külügy közölte azt is, hogy a dubai román konzulátus továbbra is kapcsolatban áll a helyhatóságokkal, Románia szövetségeseinek külképviseletével, illetve a Mercer Street tankhajót üzemeltető vállalattal, és konzuli segítséget nyújt a támadásban meghalt román állampolgár hazaszállításában.

Az Európai Unió és a NATO is elítélte kedden a Mercer Street tartályhajó ellen szándékosan elkövetett, két emberéletet követelő dróntámadást, és a hajózás biztonságának szavatolására hívták fel a figyelmet.

A támadást a múlt csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű, közepes méretű tartályhajó ellen. A Mercer Street nevű hajó a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott. Teherán tagadta érintettségét az ügyben. 

(Címlapi illusztráció forrása: Facebook/Marine Traffic)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?