Amnesty International: politikai gyilkosságokért és kínzásokért felelős az új iráni elnök

A szervezet szerint Ebrahim Raiszit bíróság elé kellene állítani.

Éles hangú közleményben ítélte el Ebrahim Raiszinak Irán elnökévé való megválasztását az Amnesty International. A londoni székhelyű jogvédő szervezet szerint gyászosan illusztrálja az iráni állapotokat, hogy Raiszi államelnök lehet, ahelyett, hogy vizsgálat folyna ellene „emberiesség elleni bűncselekmények, gyilkosságok, eltűnések és kínzás” miatt.

Az Amnesty International azzal vádolja Raiszit, hogy tagja volt egy úgynevezett „halálbizottságnak”, amely többezer ellenzéki eltűnéséért és tárgyalás nélküli kivégzéséért felelős. Ez 1988-ban történt, amikor Raiszi a teheráni forradalmi törvényszék helyettes ügyésze volt.

Ebrahim Raiszi több alkalommal is tagadta, hogy köze lett volna a politikai gyilkosságokhoz, ugyanakkor elismerően nyilatkozott az akkori legfőbb iráni politikai vezető, Khomeini ajatollah tisztogatásokat elrendelő parancsáról.

Az Amnesty International emlékeztet rá, hogy az akkoriban eltüntetett rendszerellenes személyek sorsáról és végső nyughelyéről a mai napig nem tudni semmi biztosat.

„Ő a felelős többezer tüntető letartóztatásáért és százak eltűnéséért a 2019 novemberében kitört tiltokozó megmozdulásokat követően” – állítja a jogvédő szervezet. Másfél évvel ezelőtt azért törtek ki tömegtüntetések Iránban, mert a kormány egyik napról a másikra többszörösére emelte az üzemanyagok árát.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?