A keményvonalas jelölt nyerhette az iráni elnökválasztást

Az eredmény várható volt, az esélyes ellenjelölteket nem engedte indulni az Őrök Tanácsa.

Gratulált a keményvonalasnak tartott Ebrahim Raiszinak az iráni elnökválasztáson elért győzelméhez ellenfele, a mérsékeltnek számító Abdolnaszer Hemmati, jelentette az iráni állami média. „Remélem, hogy kormánya – Ali Hamenei ajatollah vezetése alatt – virágzást és elégedettséget hoz országunk számára” – áll Hemmati levelében.

Jóllehet a belügyminisztérium azt közölte, hogy a szavazatszámlálás még tart, korábban pedig arról tájékoztatott, hogy a végleges összesítés vasárnapra várható, nem sokkal később Haszan Róháni leköszönő elnök is megerősítette: megvan a választás győztese.

„Gratulálok az embereknek a döntésükhöz. A hivatalos gratuláció még várat magára, de már tudjuk, ki kapott elegendő szavazatot a választáson, kit választott meg ma az ország” – mondta Róháni, bár a győztes nevét nem mondta ki.

Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy Raiszi győzelmét minden ellenfele – Instagramon, Twitteren vagy az iráni médián keresztül – elismerte. Iránban pénteken tartottak elnökválasztást, a felmérések szerint a részvétel akár rekordalacsony is lehetett.

Az előrejelzések Raiszit tartották a választás szinte biztos befutójának. A korábban Teherán főügyészi tisztségét betöltő Raiszi magáénak tudhatta a síita állam legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah támogatását is. A választáson eredetileg több mint hatszáz jelölt akart indulni, de a jelölteket megrostáló, az állam iszlám jellegén őrködő, 12 tagú Őrök Tanácsa csak hét indulót engedélyezett.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?